Történelemből 3-as vagyok gimi 10.évfolyamon. Nagyon "ciki"?
Próbálok javítani, most is sokat tanultam a dolgozatra, de megint 3-as lett. Nem is tudom miért, mert úgy éreztem mindent tudtam.
Szégyellem magam, mert az osztályátlag 4,2. De egyébként is, magamra is mérges vagyok, de valamiért nem megy. Több könyvet is olvasok a témákban, utánanézek, stb.
Nem ciki. Ne aggodalmaskodj rajta! Nem vagyunk egyformák. A matematika, fizika, kémia, biológia, nyelvek azok, amikből a legtöbb "szakma" építkezik.
"sokat tanultam a dolgozatra" Nem sokat kell, hanem jól (hatásosan). Hasonlítsd össze a tanulási módszeredet olyan tanulókéval, akiknek kb. olyan jegyeik vannak, mint neked, de történelemből 5-ösek.
A történelemoktatás értelmetlenül sok energiát fektet az évszámokba. Feleslegesen. Senki nem az évszámokból tudja, hogy nem Mátyás király idején volt a tatárjárás, és hogy nem Géza volt a honfoglaló fejedelem. A történelmet akkor érted jól, ha a gazdasági-társadalmi mozgatórugókat érted meg, és az alapján tudod leírni a folyamatot. Ez még nem garancia az ötösre, de sokat segít.
A történelemoktatásra alapvetően 2 ok miatt van szükség. 1. A nemzeti történelem, nemzeti "érzelem" miatt. 2. Annak érdekében, hogy legyenek ismereteid, hogy az egyes országok viszonyait, milyen kölcsönös érdekek és sérelmek határozzák meg, ami miatt várhatóan hogyan döntenek majd egy-egy helyzetben, és te ez alapján megfelelőbb vezetőre szavazz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!