10. osztályban vagyok, és 2 db tantárgyból meg fogok bukni. Nehezek a tantárgyak, semmi extra. Lesz ennek komoly következménye?
Ha év végén nem buksz meg, nem kell évet ismételni, nyugi.
Amúgy ne hallgass a nagyokos kommentelőre, aki szerint az egész életedet lehúzhatod a wc-n egy félévi bukás miatt... 🤣
Nekem volt középiskolában egy osztálytársam, aki lebukott hozzánk, tehát évismétlő volt, mégis egyetemet végzett. Bioszból jó volt, ilyen irányba ment tovább. Nyilván nem volt szüksége az egyetemen azokra a tárgyakra, amikből megbukott. Változó, ki miben jó, kinek mi az erőssége. Pl. lehetsz attól jó mérnök, hogy nem tudod bemagolni a történelmet.
Oké, szóval itt egy frissítés:
Több jegyek érkeztek meg, ami miatt már hárommal több tantárgyból bukok meg félévkor. Pedig azokból csak egy két jegyem van, és most hozzá kaptam egy rosszabbat. Én most olyan szinten félek, hogy senkivel sem tudok beszélni avaló életben. Szüleim sem fogják ezt megérteni. Itthonról biztos ki fognak zárni engem a házból. Tudom, hogy mindenről én tehetek, de utolsó pillanatban mindent beírni azért nem annyira fair. Nem tudom mihez kezdjek. Azt hiszem megástam a saját síromat, és pár napon belül már bele is fekhetek.
Félévkor ha megbuksz az még nem a világvége; de évvégén már semmiképpen ne bukj meg; próbáld valahogy elintézni, pl csinálj szorgalmit akár, vagy pl nemtom mennyire esélyes szkájpon pl egy magántanártól 1-2 órát venni. Szó szerint amúgy 1-2 óra elegendő lehet, amíg elmondja mégegyszer, amit addig nem értettél; és akkor pl online is esetleg meg tudjátok beszélni, lehet, hogy ha ő máshogy magyarázza,mint a tanárod, akkor az pl jobb lesz; pl lehet az is h jobban felkelti az érdeklődésedet a téma iránt mert élvezetesebben adja elő . Csinálj pl szorgalmit, egyeztess akár tanárral, hogy felelni szeretnél, és tanulj meg valamit, lehetőleg te válaszd ki; de inkább előre jelezd és egyeztess erről a tanárral, hogy miből felelj, mert nehogy az legyen, hogy potyára megtanultál valamit, és bejelented , hogy felelni szeretnél. Legyen meg az időpont is , legyen meg lehetőleg , hogy miből. És ez tehát végülis javítási lehetőség. Pl szal nálunk volt jófej tanár, meg nem annyira jófej; most amúgy nem kell konkrétan dolgozatokra gondolni, amiket megírtatok, te is felvethetsz saját témát, amiből úgy érzed,hogy jó vagy. Na, szal javítódogákkal meg nem feltétlen javaslom, hogy szórakozz, de más tanárral lehet, hogy jobban megértenéd, tehát ha már megy jól valami, akár azt is megpróbálhatod; de tehát pl vannak jóarc, meg kevésbé jóarc tanárok; pl van, aki úgy csinálja,hogy ha azt mondod, írsz egy javító dolgozatot; mindenképpen a másodikat írja be; még ha rosszabb lesz; akkoris; viszont vannak jobbfej tanárok is, akik úgy vannak vele, hogy tehát pl egyik osztálytársam kérdezte,hogy nála is ez a rendszer van-e; és akkor erre azt mondta a kedvesebbik tanár; hogy "Hát én úgy gondolom, hogy JAVÍTÓ-dolgozat." Tehát, hogy úgy gondolja, hogy a célja a javítás, tehát ha mondjuk rosszabb lesz , mint az előző, semmiképp nem írja be. De tehát sajnos nem mindenki gondolkodik így. Tehát szóval ő a 'javító' -szót kihangsúlyozta. De szal keressél a tankönyvedben/füzetedben valami témát, amiről úgy gondolod, hogy az megy/menne neked; akár nézzél utána tüzetesebben is interneten; és akkor abból szólj a tanárnak, hogy azt úgy érzed , jól tudod, és szeretnél javítani az átlagodon; és akkor ebből pl fel tudnál készülni, és szerinted ez menne, adna -e rá lehetőséget valamikor; hogy ebből feleljél.
Na de amúgy szal ha meg év végén megbux,de ne bukj meg;akkor még augusztusban szoktak tartani egy javítóvizsgát; és ez sem mindenhol ugyanúgy van; mert pl van olyan, ahol ha négyből megbuksz, akkor már nem is mehetsz javítóvizsgázni augusztusban, hanem automatikusan bux meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!