Nem vettek fel az "Álom-gimimbe", emiatt utálom magamat?
Sziasztok.
Most leszek 11-es és még mindig fáj a szívem és sírok azon, hogy 2018. januárjában elrontottam a matek köponti írásbelimet. Egy gyenge nyomi gimnáziumba járok emiatt...(igazából Én h.lye csak 1 gimit jelöltem be...)
Mostanra már-már túltettem magamat rajta, viszont pár percel ezelőtt dobtam ki az elutasító levelemet és megint sírok miatta. Úgy érzem, egy ritka sz.r ember vagyok, és ebben a gimnáziumban nem fogok tudni érvényesülni sem az életben, sem az egyetemen (már ha eljutok oda...). Úgy érzem, az elit/jó gimiből érkező diákok sokkal jobbak nálam és ez nem fog megváltozni.
Egyébként az írásbelik után bármennyire is el szerettem volna menekülni a mostani gimimből, sehol sem volt hely számomra. Mintha valami folyamatosan az utam elé állt volna direkt...
Hogyan tudnám túltenni magamat ezen?
Szió! Én is így jártam 6. után, amikor felvételiztem egy elit gimibe, mert úgy gondoltam, az kell majd a boldoguláshoz. Persze, ez egyáltalán nincs így, de ezt akkor még nem így gondoltam, és egy közepes suliba jártam. Féltem attól, hogy ott alig tanulok valamit, mert olyan az osztly, stb, és emiatt majd mindenki lepipál. Szóval, én átmentem egy év után máshova. Lényegtelen, hogy jó vagy rossz döntésnek bizonyult, a lényeg, hogy erre van lehetőség, csak indokold meg (magadnak is) és írd meg a különbözeti tesztjüket. Persze, csak ha nem feszélyez az ismételt beilleszkedés.
Amúgy, néha utólag jössz rá, mi miért van. Én kézzel-lábbal kapálóztam a színésztagozatos suli után régebben, és még a küszöbig sem engedtek be, mert nem ott tanultam az első évet. Utána egy csomó különböző suliban jártam, de most mégis színésznő vagyok, és azok a kapcsolatok kellettek hozzá, amiket máshol szereztem, nem ez a suli.
Ha nagyon rosszul érzed magad, szerintem válts! :)
Szia!
Sajnos gyűjtőgimikkel nincs semmi tapasztalatom, de az egyetem miatt nem kell aggódnod, tisztában vannak a közoktatás váltakozó minőségéről (egyes helyekre levetítve) és a hallgatósághoz is így állnak hozzá.
(legalábbis itt a BME-n korrektek etekintetben)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!