Angolból az emelt érettségi nehéz? Nektek milyen lett az angol emeltetek, hogyan készültetek rá? A szóbelin a vita része mennyire nehéz
Mármint én próbálom fejleszteni a nyelvtanom ilyen nyelvvizsgás könyvvel és a szókincsemet meg próbálom úgy bővíteni hogy angolul nézek sorozatokat, filmet és az ismeretlen szavakat ki szótárazom.
De szóban hogy tudnék fejlődni mert nagyon félek a szóbelitől és nagyon félénk vagyok?
Attól függ, mennyire tudsz angolul. 3. osztály óta tanulok; és 12. ősszel csináltam angol emeltet, 96% lett.
Lényegében előző évek érettségijeiből készültem, mert a szavak nagy részét már megtanultam a sok év alatt. (69%-os C1 nyelvvizsgát csináltam 10. végén)
Szóbeli talán picit nehezebb volt, mint számítottam rá; talán arra érdemes kicsit nehezebb témákkal gyakorolni többiekkel vagy tanárral. De ez szerencsétől függ: nekem például szobákról kellett beszélnem, meg gyerekekre irányuló TV reklámokról, de egyik évfolyamtársam a globalizációt kapta.
2.osztálytól tanulok.
De gyakoroltam emelt érettségit az pocsék lett.
nagyon egyéni
most mondhatom hogy nekem viszonylag kevés (kb 0) készüléssel 94% lett, de ismerek olyat aki nagyon szorgalmas, rendesen rákészült és 10%kal lemaradt
te tudod hogy milyen szinten vagy angolból, de kb egy b2-c1 közötti szintet kell várni. de persze ezt láthatod az előző évi sorokból is.
szóbeliről nekem nincsenek túl jó tapasztalataim (nem ment jól) de az inkább szerencse kérdése, nagyban függ az érdeklődési köreidtől meg a húzott tételtől.
a legegyszerűbb az lenne, ha elmennél egy angoltanárhoz, és szóbelire készülnétek, a maradék időben meg bármilyen random témáról beszélnétek
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!