Matek szak mellett heti 20 óra diákmunka megoldható? Mennyire menne szerintetek a teljesítmény rovására?
Figyelt kérdés
Nincs választásom, kell a pénz az albérletre.2019. dec. 15. 10:58
1/1 anonim válasza:
Ez nem a szaktól függ elsősorban. Legalábbis arra mindenképpen kell időt szakítani, hogy az ember készüljön és tanuljon, de ez rajtad múlik és alapvetően azért meg lehet oldani. Viszont amibe nem lehet beleszólni az pl. az órarend. Azt lehet felvenni, amit meghirdetnek és vagy jól jön ki vagy sem. Persze, lehet játszani vele, hogy akkor ezt most nem veszem fel és majd talán jövőre, de én ezt nem tartom annyira jó dolognak, legalábbis kevés embernél láttam, hogy jól sült el a dolog (nálunk vannak, akik még az utolsó évükben is elsős tárgyakkal szerencsétlenkednek, mert akkor nem vették fel és később sem tudták pl. óraütközések, létszámkorlát miatt). Illetve lehetséges, hogy nem jár be az ember olyan órákra, ahol nincsen katalógus, de kérdés, hogy egyáltalán nyer-e vele valamit (pl. nem érdemes kihagyni egy két másik tárgy közötti órát) és meg tudja-e oldani a követelmények teljesítését az órák látogatása nélkül. Plusz, a várostól és a lehetőségektől is függ, hogy milyen munkákat lehet találni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!