Ti a múltban utaztatok volna vasúti harmadosztályi kocsival hogy pénzt spóroljatok?
Már nem hiszem hogy utaznék.
Igaz, ezekben az "újabb" vagonokban is olyan szűkek és keskenyek a helyek, hogy ez is nyomorgás!
Ráadásul még az 1.osztályon is dolog kilátni az ablakokon a mocsoktól!
És már az IC-ken sincs étkező/büfé kocsi!
Egyre csak sz@rabb a vasúti közlekedés!
Ja: mindig késik, és mindig drágább!!!
Nem biztos, hogy a spórolás volt a szempont.
Volt egy bevált rend, a harmad osztályon lehetett állatokat is szállítani, akiné az is volt, ott utazott. A legtöbb utas akkoriban is a másod osztályra váltott jegyet, az első osztály kényelmét az utasok többsége egyszerűen fölöslegesnek tartotta, egy szűk, elit réteg viszont igényelte.
Az ilyen kérdéssel az a hiba, hogy egy teljesen más korszak szokásait akarod a mostani nézeteddel, szokásaiddal egyeztetni.
Ami most szokarlan, furcsa, egykor lehet teljesen hétköznapinak számított.
A vonat az első számú közlekedési legetöség volt a XIX. század végétől majd száz éven keresztül, a többi lehetőséghez képest sokkal gyorsabb, kényelmesebb, tömegek utaztak rajta, és sokan élő állatot is vittek magukkal - teljesen normális dolog volt, akit zavart, vagy egyszerűen nem akart kecskékkel utazni, váltott jegyet a másod osztályra.
Sőt, ha így nézzük a harmad osztály megszütetése szolgáltatás csökkentés volt, hisz utána a második osztályon vitték a baromfit...
A "békebeli" harmadosztályú tisztább volt, mint a mostani IC, a vasutasok tudták hogy meg kell becsülni a munkát, mert a vasútnál nyugdíjas állás volt (akkoriban nagy szó volt, ha egy cég adott nyugdíjat a volt dolgozóinak, állami nyugdíj nem volt). Tudták hogy az utasok pénzéből van fizetésük, és így is viselkedtek.
Akkor még az "urak" is vonattal mentek (első osztályon) a hegyekbe vagy a Balatonhoz pihenni, jóval ritkábban vették elő az automobilt, mint ma a hitelre vett Suzukit a melósok. Más világ volt.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!