Az Intercity vonaton lehet helyet cserélni?
Tesómmal fogunk vonatozni. Viszont még nem utaztunk Intercityvel, csak sima vonattal. Az a baj, hogy mind a kettőnknek hányingere van, ha nem a menetirányba ülünk.
Még nincs jegyünk, a pénztárban azt mondták, nem látszik a gépben, csak a számozás és az nem, hogy merre néz a kocsi. Neten meg csak "ablak" meg "folyosó" van.
Lehet valahogy kiválasztani menetirányos helyeket? Mert azért egy egy 3 órás út és nem akarunk hányni. Vagy csak az marad, hogy találunk 2 embert, aki cserél velünk, ha véletlenül háttal szólna a jegy amit veszünk?
Szóltok a jegyvizsgálónak, ha szükséges.
Nem ragaszkodnak ugyan ahhoz, hogy pontosan azon a széken utazz, ahová a jegyed szól, föleg, ha kevés az utas, de nem tudhatod, nem lesz-e később felszálló, akinek az elfoglalt helyre szól a jegye.
Elkerülendő a kellenetlebséget, érdemes szólni a kalauznak.
Egyébként a székek többsége meberirányba néz, de tény, hogy nem mindegyik.
"elmúltak azok az idők mikor tömve voltak a vonatok."
Azért én ezt nem mondanám, nem véletlenül indítottak Nyíregyháza-Debrecen felől Budapestre vasárnaponként "Televonat" szolgáltatást, a (Záhony)-Nyíregyháza-Debrecen -> Nyugati InterCityjei vasárnaponként bőven ki vannak használva.
Kérdező, erősen függ attól is, mikor utaztok és hova. Például vasárnap Budapestre "vidékről" biztos nem fogjátok tudni megoldani a cserét, vagy csak nagyon nehezen. Hétköznap (kivéve csütörtök/péntek visszafele, vagy általánosságban a délutáni órákban is) már megoldhatóbb a dolog, de így se biztos, hogy nem olyan ember helyére ültök, aki problémázni fog a dolgon. Vagy még ott a vonaton, miután felszálltatok, és háttal ültök, megkértek valakit, aki szembe utazik, és addig, amíg ti, hogy cseréljetek már helyet (helyjegyet nem feltétlenül muszáj), és akkor tutira senkinek nem fog oda szólni a helye út közben.
Amúgy két évvel ezelőtt nekem egy nő azt mondta, hogy mindig menetiránnyal szembe kéri a vonatra a helyet, szóval én eddig azt hittem, hogy tényleg lehet így kérni a pénztárnál :'D
Pro tipp, de csak abban az esetben működik, ha a kiinduló állomásra mentek, a többinél nincs rá idő:
Menjetek ki előző nap (a legtutibb egy héttel korábban lenne, tehát mondjuk ha kedden utaztok, előző hét kedd) az állomásra. Az induló vonatokat általában fél órával korábban már a vágányra állítják. Felszálltok, kerestek két szimpatikus helyet (a vonatok 90%-ban ugyanazzal a kocsiösszeállítással mennek minden nap, a kihasználtabb napokon és vonalakon szoktak egy-két új kocsit is rakni hozzájuk, ezért lenne a legtutibb az előző hét, mert ugyanazokon a napokon szinte biztosan ugyanazok a kocsik vannak). Ezután foglaltok helyet Elvirán a "korábban vásárolt hely mellé" lehetőséggel, egyszer az egyik helyet beírva, aztán a másikat. Ha tényleg biztosra akartok menni, akkor ez a hely ne a legkisebb számú kocsi legkisebb számú helye legyen, mivel az automatikus helyfoglalás ezeket tölti fel először. De ez tényleg csak abban az esetben működik, ha ugyanazok a kocsik vannak mindig (általában igen, de előfordult már velem, hogy egyik hétről a másikra másfajta kocsik voltak), illetve tényleg csak akkor tudjátok megcsinálni, ha a vonat onnan indul nagy útjára, ahol ti vagytok.
Ha esetleg nem, másik lehetőség még, hogy egy rövidebb úton használjátok, és ugyanígy kiválasztjátok a helyet, és a hosszú útra már talán sikerül menetiránnyal szembe utazni.
De ez a megoldás azért elég macerás, főleg egyszeri utazásnál, én minden héten vonatozok, és már gondoltam rá, hogy foglalhatnék így helyet (mármint hogy egy előző út során kiválasztom a szimpatikus helyet, aztán oda kérem majd a helyjegyet), de végül még nem próbáltam ki, csak bennem van a gondolat:'D
Remélem, érthető, hogy gondolom a dolgot, nyilván nem baj, ha nem akarjátok megvalósítani, de valakinek lehet, még hasznára válik:D
Elméletben jó amit az előző ír gyakorlatban már macerásabb, mert hiába ugyan azzal a kocsi összeállítással közlekedik egy vonat, nem tudhatod hogy a kocsi melyik irányba van betolva. Már mint úgy kell elképzelni, hogy kinyomozzátok a helyet egyik nap, mondjuk az 54-56 pont menetirány szerint van, de ha felemelnétek a kocsit a sínről és megfordítanátok, akkor már is háttal lenne. Ezt viszont nem tudod kiszűrni sajnos, melyik irányba áll a kocsi.
Én azt a taktikát alkalmazom, hogy mindig asztalos 4-esbe kérem a jegyet, és azzal az IC-vel megyek ami mindig arról az állomásról indul, így én jó hamar felszállok befoglalom a jó helyet, és reménykedek mikor meg jön a tulajdonosa akkor megtudjuk beszélni a szemközti helyet.
Amikkel eddig utaztam IC-kocsik, azok mindig ugyanúgy voltak: a Nyugati felől jövő vonatokon eddig mindig a mozdony után volt közvetlenül kötve a 18-as első osztályú kocsi, azt követve a 21-es, 22-es, 23-mas, a kocsiban a helyek pedig a mozdonytól távolodva csökkentek.
Nyíregyháza felől viszont a 18-as volt az utolsó kocsi, aztán hátulról ment fel 21-es, 22-es, 23-mas, stb., az ülőhelyek pedig a mozdony felé csökkentek.
Tehát ha megnézed, maguk a kocsik tök ugyanúgy vannak, csak a mozdonyt "cserélik ki" előtte (és igazából ez a legkevésbé macerás megoldás a rendezésre is).
Lehet, máshol cserélik a kocsikat, én csak ezt a vonalat ismerve írtam le a dolgokat:D De aláírom, tényleg egy macerás dolog, én is csak azért találtam ki magamnak, mert szinte mindig ugyanazokkal a vonatokkal szoktam járni, és az esetek 90%-ában mindig ugyanúgy volt minden (ha nem, az is csak azért, mert más kocsik voltak). Többször volt, hogy mindig ugyanoda szólt a jegyem, már felszálltam, meg se néztem, jó helyre ülök-e, ültem automatikusan:'D
Egyébként igen, az asztalos négyes helyek is megoldást jelenthetnek, de ez is csak akkor jó, ha ugyanaddig utazol, mint aki veled szemben ül. Mert tegyük fel, nem problémázik a dologból, mert csak egy állomást megy, de utána felszáll még egy ember, akinek oda szól a helye, lehet, ő elkezd problémázni a dolgon.
Amúgy általában tényleg nem szokott ebből gond lenni, csak sose lehet tudni, mikor kap ki az ember egy kötözködő útitársat... Főleg csúcsidőben... Vagy olyan ül szemben, aki szintén nem tud háttal utazni:/
(Amúgy ezt a funkciót nagyon sokan hiányolják a jegyfoglalásnál, csak gondolom azért nem vezetik be, mert ha mondjuk egy kocsival valami történik, ki kell cserélni, nem olyan lesz, mint ami a rendszerben van, akár még fordítva is rakják be, mint ahogy a többi van, mert úgyse erre fognak figyelni, akkor már rögtön nem lesz jó a dolog, és aki úgy foglalja, hogy menetiránnyal szembe, az lehet, végül háttal köt ki)
Ami közben még eszembe jutott: szoktak lenni olyan IC vonatok is, amik helyjegy megváltása nélkül igénybe vehető kocsikat visznek (általában "Fecske"-kocsik). Nem utaztam még olyannal, nem tudom, mennyivel jobb/rosszabb egy IC-kocsinál, de ha helyjegy nélkül megválthatóak, akkor oda ülsz, ahova szeretnél. Viszont ezeket sok esetben csak akkor lehet igénybe venni, ha az IC-kocsik "megteltek", tehát arra a viszonylatra, amiben utazol, nincs már hely, de olyat is hallottam már, hogy akkor is lehet oda jegyet venni, ha kb. üresek az IC-kocsik. A hangosbemondóba be is szokták mondani, viszont hirtelen nem rémlik, hogy az Elvirában ezt külön jelzik-e (egyszer a szegedi vonalon láttam mondjuk, hogy lehet külön jegyet venni oda Elvirán, de lehet, rosszul emlékszem).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!