A buszon miért hallgatják mindenki füle hallatára a nyálas zenét? Nem gondolnak másokra? Engem nagyon zavar
# 10
Egy bizonyos, értelmes embertípusnál van haszna, ha szépen szólítod meg.
De a zenét bömböltetők általában nem ebbe a típusba tartoznak. Ők csak abból értenek, ha megfélemlítik őket. A szépen kérést a gyengeség jelének tekintik.
Konkrét eset (bár nem én voltam ott, hanem az, aki nekem mondta):
Zsúfolt személyvonaton ordítozott, és telefonról cigány mulatós dajdajozást hallgatott 2 férfi meg vagy 5 nő.
Egy negyedóra múlva egy mögöttük ülő férfi békésen odaszólt, hogy nem lehetne-e kicsit lehalkítani. (Még nem is a kikapcsolást javasolta, csak a lehalkítást.)
Erre az egyik férfi rögtön feltérdelt az ülésre, és a támla fölött átnyúlva elkapta a kérdező ruháját, meg ordítozott, hogy mit dumálsz, öcsém.
Csakhogy a csendet óhajtó férfi olyan 190 magas meg 120 kiló volt, elkapta az illetőt, áthúzta az üléstámla meg a csomagtároló között, aztán kivitte a peronra, és a másik, segíteni akaró férfivel együtt felakasztotta őket a kabátjuknál fogva a bicikliszállító kampóra.
Amúgy vonaton és buszon is tilos hangoskodni meg zenét hallgatni, ezt meg lehet nézni a Volán meg a MÁV-Start üzletszabályzatban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!