Csak szerintem ez a kézenfekvő megoldás Budapest és az agglomeráció tömegközlekedésének nagy mértékű javítására?
A kelenföldi pályaudvart a föld alatt össze kéne kötni a keleti illetve a nyugati pályaudvarral. Így kialakítható lenne egy münchenihez hasonló S-Bahn hálózat.
Gyakorlatilag két sínpár lemenne a föld alá Kelenföldnél, lenne egy megálló a Móricz alatt, illetve a Kálvin és az Astoria között (kapcsolódva mindkettőhöz), majd a megálló után kettéágazni az alagút, egyik fele menne a keletihez, másik a nyugatihoz.
Kelenföldnél mehetnének le az alagútba a Tatabányáról, Székesfehérváról illetve Dunaújvárosból érkező vonatok. (esetleg később ide lehetne kötni a ráckevei héten illetve a kunszentmiklósi vonalat is). A nyugatinál mennének le a szobi, veresegyházi illetve esztergomi vonalak, illetve ide lenne beköthető a szentendrei HÉV. A Cegléd-Szolnok vonalat a ferihegyi reptér alatt, ott egy megálló létrehozásával átkötnék Rákoshegy felé. A keletinél menne le az alagútba a hatvani, a nagykátai/szolnoki, illetve a ceglédi vonal, később esetleg a gödöllői HÉV.
Így gyakorlatilag bármelyik irányból megközelíthető lenne a belváros átszállás nélkül átlós járatokkal, marha gyorsan. Az elővárosi közlekedést szolgáló vonatok nem a fejpályaudvarokon foglalnák a helyet, megoldódna a reptér közlekedése és egy csomó külvárosé...
Nem lenne olcsó project, de nem lenne drágább egy újabb metrónál...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Sajnos a 4-es metró erőltetett építésével ettől a lehetőségtől elestünk, főleg azért, mert sem az alagút keresztmetszete, sem a végállomáson elhelyezkedése, sem pedig a játékmetrós peronhosszok nem teszik lehetővé a hiba korrigálását. Szóval az az irány elesett.
Most ezért inkább az M2-H8 összekötésre és az M5 vonalára kellene koncentrálni, persze csak az M3 felújítása után.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Azt ugye vágod, hogy Kelenföld jelenleg is össze van kötve a Keletivel?! Úgy hívják, hogy 4-es metró és alig utazik rajta valaki...
Ahogy a nyugatival is, a Kálvin téren egyszer át kell szállni és kész.
Amúgy ez egyik sem megoldás az agglomeráció problémáira, mivel:
- Sem Kelenföld sem pedig a Keleti pályaudvar környéke nem agglomeráció. Az agglomeráció a peremkerületek (pl. 17, 18, stb...) és a környező ingázó települések (Budaörs, Szigetszentmiklós, Pécel, stb..).
- A megoldás az lehetne, ha össze lenne kötve pl. a Hév és vasúti hálózat normálisan a belváros közlekedésével. Ami jelenleg nem megoldott.
Utolso: szerintem nem ertetted tisztan a javaslatomat: ha megepulne az alagut akkor lehetne pl egy Szekesfehervar-Kelenfold-Kalvin ter-Nyugati-Vac jarat, amin atszallas nelkul vegig lehetne utazni. Ez rogton megoldana pl Teteny illetve Kaposztasmegyer kozlekedeset is. Nezz utana hogy megy ez Münchenben.
Ahogy azt mar irtatok is a 4es metro alagut erre alkalmatlan, uj alagut kell sajnos.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Lássuk jól értem-e:
Szerinted azért érne meg több ezer milliárdos beruházást a dolog, hogy az embereknek ne kelljen Kelenföldön leszállniuk a vonatról és 3 (!) perc alatt lesétálni a metróba, hanem rögtön mehessen tovább az elővárosi vonat a föld alatt?
Ez is egy előnye lenne, de nem az egyetlen. Tényleg nézd meg kérlek a német S-Bahn rendszereket hogyan működnek.
Kezdjük úgy, hogy a 4-es metróhoz hasonló szigetüzemeket tőlünk nyugatra sehol nem építenek már (hasonló feltételek közé).
Első körben az az átszállás jellemzően több, mint három perc, de nem is ez a legfontosabb.
De most akkor nézzünk egy példát:
Lenne pl.: egy Székesfehérvár - Vác vonal (természetesen egy megállóval Káposztásmegyernél)
Ha például az úticélod eljutni Tétényből Kápmegyerre, azt most a vonat + metró+metró+villamos kombóval teheted meg, nagyjából végtelen idő alatt. Ha lenne a váci vonalnak megállója Kápmegyernél, akkor a vonat+metró+metró+vonat lenne a megfelelő és a nyugatiban jó esélyjel 20-30 percet is várhatnál a vonatra.
Ebben a rendszerben mindez átszállás nélkül megtehető lenne, ráadásul mivel Kelendöldtől a nyugatiig csak két megálló lenne (Móricz, Kálvin), ezért a kettő közötti menetidő sem lenne több kb. 8 percnél. Ergo az egész út valószínűleg nem lenne több fél óránál...
Gyakorlatilag közel minden utazási időt a városban lerövdítene és az ütemes menetrendeknek köszönhetően kiszámíthatóbbá tenne. De ha pl.: az általad emlegetett mondjuk Tétény-Kálvin útvonalat nézzük már az közel 10 perccel rövidülne le.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Már ne is haragudj, de te agglomeráció - agglomeráció példát hozol fel (ugye Budatétény és Káposztásmegyer, Vác és Székesfehérvár) miközben arról kérdezel, hogy ez megoldaná-e a BP-re utazást.
Nem, és tök értelmetlen is. Ugyanis az emberek nagyon ritkán utaznak agglomerációból agglomerációba. Agglomerációból a városba szeretnének bejutni, az pedig biztosított átszállással. Az most tök részletkérdés, hogy 3 vagy 10 perc, nyilván a helytől és menetrendtől függ. Ennyit tudnál spórolni egy gigaberuházással. Ez meg legalább olyan hülye ötlet, mint amit a múltkor kérdetek, hogy miért nem toldják meg a Ferihegyi kifutópályát a belvárosig, mert akkor begurulhatna a gép odáig...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Valami már elindult, az S-Bahn-szerű rendszert kiépíteni azonban nem két hónap.
Elvileg már tervezés előtt van a soroksári és a csepeli hév összekötése, ehhez épül majd vasúti megálló (Danubius néven talán), meg még jó pár helyen, például a Népligetnél.
A Nyugati és a Déli/Kelenföld (én inkább a Délit preferálnám) összekötésével sok lehetőség nyílna. A Szolnokról, Vácról érkező vonatok haladhatnának tovább Székesfehérvárra, Pusztaszabolcsra, így a már eleve túlterhelt Nyugatiban nem állnának feleslegesen a vonatok, hanem vidéken fordulnának. Ez a kapacitás felszabadítás lehetővé tenné, hogy egy komolyabb mértékű vágányzár során rendesen fel tudják újítani a Nyugatit, mind a vágányhálózatát, mind az épületet, így a nemzetközi vonatok végállomása lehetne, ami szerintem sokkal szerencsésebb helyszín, mint a Keleti. Ha meg kész a felújítás, akkor a Keleti is megkaphatná, hiszen az talán még jobban lepusztult, és nem kevésbé túlterhelt.
Ami még sokat segíthetne a főváros közlekedésén, az a Népligetnél egy átmenő pályaudvar, de nem ott, ahol most van, hanem a Könyves Kálmán köré tolva, gyakorlatilag a buszpályaudvar szomszédságában. A Ferencvárosi pályaudvar felszámolható lenne (legalábbis személyforgalom szempontjából), és lenne egy távolsági közlekedési központ igen jó városi tömegközlekedési megközelíthetőségekkel (3-as metró, 1-es, 3-as villamos).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!