Egyértelműen megtérülő beruházás volt az 1-es villamos átvezetése Budára?
Eddig mindössze 3-szor használtam a villamosnak azon szakaszát. Először tavaly nyáron, és akkor azt vettem észre, hogy alig használták ezt a részét, viszont tegnap csúcsidőben az Infoparknál szálltam fel Pest irányába, és szinte mozdulni sem lehetett, olyan sokan voltak.
Emlékeim szerint a régi 103-as busz is sokszor volt tömött, de az sokkal ritkábban járt, mint most az 1-es.
Viszonylag gyakran járt a 103-as busz is, és mindig tömve volt. Én is jártam egy időben dolgozni vele, már 6 óra előtt is sokan voltak rajta, tipikus munkába járós busz volt.
Plusz alapvetően csökkenti valamennyire a belváros forgalmát is. Eddig ha mondjuk Kökire, Stadionokhoz kellett menni hazautazás miatt, akkor be kellett menni egészen a belvárosba és onnan kimetrózni. Most valamennyi embert elvesz az 1-es villamos.
Még annyit hozzátennék, hogy alapvetően sokkal vonzóbb villamossal utazni azon a szakaszon mint busszal, mert a villamos nem függ gyakorlatilag semennyire az aktuális közlekedési viszonyoktól.
A 103-as busszal meg már Kelenföld Erőmű környékén állt a reggeli csúcsforgalom, Rákóczi híd előtt is mindig bedugult. Délután meg még problémásabb volt, Müpá-nál például mindig marha nagy tömeg várt, plusz volt hogy annyira szétcsúszott a menetrend, hogy egymást érte be 2 busz, azután meg 20 percig semmi. A Budafoki-Dombóvári szakasz meg teljes halál volt, gyalog jobban lehetett sokszor haladni.
Hát, kb. a 103-as eddigi utasai használják, csak a villamos sűrűbben is jár, illetve a 3 kocsis Tátrákon is jóval több férőhely van, mint a csuklós buszokon.
Én inkább összességében szükséges beruházásnak nevezném. Buda délebbi részeiről elég hiányosak voltak a pesti kapcsolatok, amik jók, azok is a Belváros felé mennek, ezen az 1-es kétségtelenül sokat javít, ugyanakkor ez még kevés, meg kellene építeni a Galvani vagy az Albertfalvai hidat Csepel és Pesterzsébet felé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!