Ha az Üllői és a Váci úton közlekedne villamos akkor a hármas metró melyik megállói lennének feleslegesek?
Nem valószínű! Ez egy vágyálom. Vágyálom, mert már annyi idő eltelt - és annyira nincs pénz -, hogy a 20-30 évvel ezelőtti állapotot nem lehet rehabilitálni.
Vigyázz, ne téveszd össze a hármas metrót a négyessel: Az előbbi - amelyik felett villamosok jártak - a jelenlegi hosszában, már húsz éve működik, igaz, az eredeti terv szerinti végállomásokat soha sem fogja elérni.
A négyes metró pedig olyan, mint a kommunizmus: (Lehet, hogy egy pöttömnyi szakaszon, ahol már fúrnak, egyszer majd utasokat is fog szállítani, DE) Soha sem valósul meg.
A négyes metró úgy hülyeség, ahogy van, főleg az ilyen megálló-beosztással.
Viszont ki az, aki azt meri állítani, hogy a Népligettől üres a metró??? Az még nem utazott azon a vonalon a Határ útig.
1.) Kladosnak nyilván nem ez a véleménye. (És ha az is, adig jár jó, amíg a metró építést be nem bejezik, illetve le nem fújják. Havi jövedelme ugyanis 8.5 millió forint. Akkor is, amikor áll a fúrópajzs.)
2.) Nem lenne rossz az állomásbeosztás - nyilván a Rákóczi térre és a Köztársaság térre gondolsz -, csak azért látod így, mert a reális lehetőség tényleg csak a sűrűn lakott részre vonatkozik (Keleti - Móricz). A Metróvonalaknak az lenne a lényege, hogy Külvárostól - Külvárosig - de az már a hármas Metró esetében sem valósul meg - és közben felszívja a Belvárosokban csatlakozókat. A megépítését a főváros területe, átlagos népsűrűsége indokolnák, de amig ez politikai kérdés és presztizs, valóban nem érdemes foglalkozni vele.
Igen, a hármas metrón a Népligettől a Határ útig és a KÖKI-ig még nagyon sokan utaznak, ahonnan három villamos és húsznál is több autóbusz járat viszi ki Őket a Világ végére.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!