Hogy néz ki egy kétszer kezelt vonaljegy?
Nos a helyzet, hogy lányom 2011-ben Pesten járt.Ahol egy ellenőr megbüntette, mivel szerinte a jegy kétszer volt kezelve.Erre adott neki egy sárga csekket. hogy fizessen be 12000 Ft-ot "pótdíjként".A jegy a lányomnál maradt.Nos, ez a jegy egyáltalán nem tűnik duplán kezeltnek, ahogy a neten a jegyekről készült képeket nézem.Most nem tudok róla képet feltölteni, de leírom, hogy néz ki.Ez egy barack színű vonaljegy, 320 Ft.
2011-van rányomtatva és fent van rá nyomtatva egy sorszám lila tintával, valamint az 1-es szám ki van lyukasztva.Semmi más nyom, sérülés nincs rajta.
Ráadásul ahogy mondtam, még 2011-es nem fizettük ki, mivel nem jogos, mert ezt akárhogy nézem kizárt hogy kétszer kezelt.Na de most eszükbe jutott és írtak egy követelőző levelet, amiben immár húszezres büntetést követelnek, a semmiért.Most készülök a békéltető/fogyasztóvédelmi testülethez panaszt benyújtani.Vagy először írjak a bkv-nek?Bár szerintem ők úgyis a maguk igazát hangoztatnák.Csabán lakunk, nem fogunk tízezreket költeni, hogy az ő hülyeségük miatt Pestre utazzunk problémázni.Mit csináljak velük?
Légyszi ha esetleg tud valaki szabályosan kezelt jegyről képet linkelni nekem, tegye meg.Bár szerintem a mienk jó.
Ja és egyébként is, tudtommal ha nem lett volna megfelelő a jegy, a sofőr fel sem engedte volna! Tudom, hogy vannak visszaélések, nem szeretnék én is feleslegesen pénzt kidobni az ablakon!
Nem akarlak megbántani, de hiába adsz be bármilyen panaszt, ki fognak röhögni. Eltelt 4 év, mit csináltatok eddig? Hogy fogod bebizonyítani, hogy ez a 4 éves vonaljegy márpedig pontosan az a jegy, amiről akkor szó volt? Hogy fogod bebizonyítani, hogy a lányodat ezzel az indokkal büntették meg?
Akkor kellett volna panasszal élni, amikor ez az eset történt, nem évekkel utána. Tudhattad volna, felnőtt ember vagy, hogy egy büntetés nem évül el, hanem csak kamatozik.
Lehet, de olyan abszurdnak és marhaságnak tűnt, hogy egy normálisan használt jegyért büntetni akarnak, ráadásul mint mondtam, mi elég messze lakunk Pesttől, a békéltetők meg akkor még eszembe sem jutottak mert nem tudtam erről a lehetőségről.
Na de nézzük meg a másik oldalról!Mi tudjuk, hogy a jegy jó és azt is, hogy ez az a bizonyos jegy, az adatait a jegynek nyilván feljegyezték, időpontot, vagy valamit.Sok lehetőség nincs összekeverni, mivel több Pesti jegye nem is volt soha! De ők mivel bizonyítják, hogy rossz volt és hogy a követelésük jogos?! Ha jogos a követelés és ők ezt bizonyítani tudják, rendben.
Nekem sem évül el a felháborodásom, lehet hogy hülye voltam, hogy nem akkor reklamáltam, elismerem,. nos ezt most ha kell, pótolom!
Nos az a helyzet, hogy ha én tudom, hogy valamiben igazam van, akkor azonnal reklamálok és nem leszarom a büntetést, és majd reklamálok 4 évvel később.
Tegnap a Sparban rosszul blokkolta a fagyimat, visszamentem, szóltam reklamáltam, nem vártam 4 évet mondván igazam van úgyis. Ezt már úgyse bizonyítod 4 évvel később, hisz mivel fordulsz a hatósághoz? Eszedbe jutott 4 év után, hogy _szerinted_ nem volt 2x kezelve? Sőt még be is tudod mutatni? És mivel bizonyítod h az a jegy volt ott? Már sehogy.....
Ki kell fizetni és legközelebb nem kotlani a büntetésen 4 évet, gondolván úgyis megúszod mert úgyse.
De nem engem büntetett az ellenőr személyese, én ott sem voltam, hanem alányomat, aki még diák volt, nem értett ilyesmihez.Nyilván ha én is ott lettem volna, kapott volna a nyomorult, ha ok nélkül próbál büntetni, az biztos! Persze egy diáktól nem kell annyira tartania!
Igen, ha van a jegynek valami azonosíthatósága, akkor bizonyítani tudom, mert ez az a jegy! Ha kell, bírósági úton.Ne így akarjanak nyerészkedni! Hogy bepalizható diákokat büntetgetnek!
Nem reklamáltam a helyszínen...Hát persze, hogy nem! Nem vagyok hülye, hogy 8000 Ft-ért Pestre utazzak, egy idióta ellenőr miatt! Akkor ott vagyok cseberből vederbe, ennyi erővel kifizethettem volna a 12000 Ft-os büntetést is.
Mikor azt a csekket anno megláttam a jeggyel, azt mondtam, ez marhaság! Reméltem, ezt ők is belátják, vagy csak valami tévedés történt , és majd ők sem foglalkoznak vele, azzal bedobtam az iratok közé.Erre tessék! Egyébként sok panasz van rájuk, úgyhogy nem hinném, hogy én vagyok hülye!
Ne haragudj de még elolvasva is abszurd.
Van a gyerek meg egy ellenőr. Ellenőr megállapírja, hogy a jegy kétszer kezelt, megbünteti. A jegy a gyerenél marad. Hazaviszi a csekket, megnézed, le....rod a dolgot, bedobod az iratok közé.
A BKV mégis miből jönne rá UTÓLAG hogy esetleg tévedett az emberük, ha tévedett, ha a jegy nálatok van? Miből jönnének rá, hogy Béla hát tévedtél bakker, töröljük ezt a büntetést? Ha nálatok van a bizonyíték?
Azt is megértem, ha nem akartál utazgatni, de e-mail és posta már létezik a világon. Emailben fel vehetted volna a kapcsolatot velük, valószínűleg bekérték volna postán a jegyet és kész.
Nekem kicsit ez olyan levegő utáni kapkodásnak tűnik, miután 4 évig azt hitétek, hogy senki nem foglalkozik az üggyel és megúsztátok, most kapkodod a levegőt amikor kiderült, hogy de ezzel mégis foglalkoznak...
Namindegy lelked rajta, de én így 4 év után már nem kapálóznék mert neked ugyan itt már nem lesz igazad...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!