Tényleg nem lehet enni helyijáratos buszon?
Barátnőmmel szálltunk fel az egyik helyijáratra (két csaj). Egy fiatal srác volt a sofőr, de olyan kötekedős, amilyet még nem tapasztaltunk. Barátnőm egy péksüteményt evett, de nem morzsálta szét, egyszerűen már ette a buszmegállóban is, és így szálltunk fel, hogy a kezében volt. A sofőr nem akart elindulni, és utánunk szólt erélyesen, egyből gorombán és lekezelően, hogy tegyük el a kaját. Nézett hátra, és addig tényleg nem is akart elindulni. Kérdeztem, hogy nem eheti-e meg ezt a két falatot, hiszen tényleg annyi volt már csak hátra. Nem, neme eheti meg, hacsak nem fogjuk meg a seprűt és most azonnal felsöprünk. Ezt csak egy busznyi ember hallotta. Égett az arcunk rendesen, de a barátnőm elrakta. Ekkor végül elindult. Én azt mondtam a barátnőmnek, hogy én még ilyet nem hallottam. Erre hátraszól durván (mert viszonylag elöl ültünk, de nem hangosan mondtam), hogy hát akkor most hallotok, és még folytatta volna tovább, de onnan, ahol ültünk, előreszóltam neki, hogy mi nem beszélgetünk (és tettem felé egy gesztust), hanem mi együtt beszélgetünk, egymás között (és tettem a barátnőm felé egy gesztust). Erre elhallgatott, nem is néztem oda, de a barátnőm látta, hogy a visszapillantó tükörből még nagyon sokáig bámult minket agresszív arccal, dühösen.
Most tényleg mégis mi a fene volt ez szerintetek?
Egyébként hol laksz? Milyen busztársaság volt?
Mifelénk kajálásér nem szólnak(Borsod volán). Olyat viszont már tapasztaltam hogy a sofőr normálisan szólt a cigónak hogy szedje fel és dobja ki a kaja papírját amit eldobott, erre ez majdnem nekiment a sofőrnek...
Szóval errefelé nehéz elképzelni ilyet hogy a sofőr így lecsesszen valakit.
Sajnos pont ma reggel munkába jövet tapasztaltam, hogy milyen intelligensen kezeli az egyik busz vezető (MVK ZRT helyi járat-Miskolc) az ilyen helyzetet.
Éppen elértem a buszt ami oda érkezésem előtt már vagy két perce állt a megállóban (még örültem is, hogy időben beérek dolgozni) felszálltam vártam, de a busz nem indult. Arra lettem figyelmes, hogy néhány utas egy fiatalembert kezd szidalmaz mert nem akar leszállni. Mint kiderült evet a buszon amiért a sofőr arrogánsan felszólította és leszállásra kötelezte. Az illető az étkezést abba hagyta, elrakta viszont nem akart leszállni, mert érvényes bérlettel rendelkezett és ő is munkába sietett volna. Mind ezt látván, hallván tisztelet tudóan (mert erre neveltek a szüleim) megkérdeztem a busz vezetőt miért nem indulunk, mert sokan a munkából fognak elkésni.
-Válasz:Öt ez nem érdekli. Nem megy tovább, mert ez a KÖCSÖG nem száll le!
Ezen a válaszon kiakadtam, de igyekeztem az intelligens beszédnél maradni és közöltem a vezetővel,
-Ez nem köcsög, hanem egy utas akinek a pénzéből él ő is!
-Válasz:Nem érdekli, mert ez a köcsög evett a buszon!
-De már nem eszik és érvényes bérlete is van akkor miért nem megy?!
Erre már nem nagyon méltatott válaszra inkább elfordult tőlem.
Hát ilyen egy "intelligens" buszvezető az MVK ZRT-nél Miskolcon.
Persze a börtönviselt kan cigányokkal nem ennyire bátor, mert az már rég ki szedte volna a vezető székből.
Utóirat:Azt elismerem, hogy a szabályokat be kell tartani és tartatni, de nem ilyen stílusban! ...és nem hiszem, hogy az utas az étkezéssel akkora bűnt követett volna el (pláne, hogy egyből el is tette) hogy ezért mindjárt a fejét vegyék, le zavarják a buszról ilyen lejárató, lekezelő stílusú alpári szöveggel!
Az ilyen tagoknak nem buszt kéne vezetni, hanem a kétkerekű zöld zörgőst; a kukát. Az ilyen max csak közmunkásnak való és nem emberek fuvarozására!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!