MIlyen élményeitek voltak már a tömegközlekedéssel történő utazás során?
Milyen élményekre gondolsz?
Én tömegközlekedéssel közlekedem, mivel nincs más.
Van egy sofőr, akit bár nem ismerek, és ő se, csak látásból legfeljebb, de mindig megvár, ha látja, hogy megyek a buszhoz, akkor is, ha sok autó megy épp az úton, megvár, hogy el tudjam érni a buszt.
Volt egyszer, hogy egy sofőr ittasan ült be vezetni, rossz napja lehetett, és elkezdett a xar életről mesélni az utasoknak vezetés közben.
Utasokkal kapcsolatban van sok idős (tisztelet a kivételnek), aki lökdösődve utazik, és akkor is tolakszik és megjegyzéseket tesz a fiatalokra, ha egy tűt nem lehet leejteni, akkora tömeg van.
Hirtelen ezek jutottak az eszembe.
Én nem nagyon ismerem az itteni sofőröket, de egyszer megkértem az egyiket, h álljon már meg nekem a volánbusz megállójában, mert úgy az közelebb van a házhoz, erre volt olyan rendes, h megállt pedig sok utas volt a buszon.
Amúgy van egy nő ismerősöm, aki elég jól néz ki, és a csövesek meg a taplója leszólogatták, és azóta nagyon megutálta a tömegközlekedést és autóra váltott.
Multkor egy bevásárló központ parkolójánál áll meg a busz szinte biztos h nem áll be a megállóba mert mindig beáll vagy taxis vagy csak pofátlan autós villogóval. Öregasszony akar felszállni a buszra és nem tud fellépni (Bp-en, Ikarus 412 alacsonypadlós)én ott álltam a sofőrfülke mögött. Láttam h a néni nem tud fellépni de nem tudtam mit csinálni (első ajtónál történt) mert kb 70 kg vagyok és az öreglány lehetett vagy 100. Sofőr kibassa rám az ajtót és elkezd velem ordítani h mért nem segítek. Mondom maga meg mért nem engedi le a tolókocsis feljárót (középső ajtónál van olyan) ott talán fel tudna sétállni a néni. A sofőr (nagy kopasz állat volt)hóna alá fogott a néninek és feltette a buszra.
A másik: megint csak nem tud beállni a busz a megállóban megint csak néni száll le a buszról utolsónak és a sofőr rácsukta az ajtót a középső ajtónál történt. (Ikarus 415 nem alacsony) úgy szorult be a néni h a combjától kilógott a buszból és ült az alsó lépcsőn. Utasok kiabálnak a sofőrrel h nyissa ki az ajtót a sofőr meg kiabál vissza h nem tudja kinyitni mert az ajtó úgy érzékel h ki van nyitva. Mondom haveromnak (14 éves vagyok haverom is annyi) gyere szálljunk le menjünk villamossal leszállunk az első ajtón sétálunk hátrafele és akkor jött a gondolat h húzzuk szét az ajtót kívülről szét is húztuk a néni kiszabadult. Ment a köszönöm köszönöm. Ekkor visszaszálltunk a buszra és üvöltött a sofőr meg az utasok a sofőrrel. Ekkor előrelépett egy 40-50-es úriember és telibe lefotózta a sofőrt a köv megállónál meg a rendszámot is meg a buszt is.
Mind a két történet BKV-n történt. Az első 212-es busz Mom park megállónál (csörsz utca) A másik 105-ös busz királyhágó utcánál.
18:15ös hozzászólónak teljesen igaza van.
Amúgy múlthét pénteken meló után mentem a 21:28-as trolihoz mikor láttam az Örsön hogy a gomba elött fordul a 31es akkor elkezdtem fitni mert tudtam hogy a 82es egy perc múlva indul utána. A 31-es busz megállójánál jártam amikor láttam hogy 00 ír a kijelző a megállóban de a vezető villant hogy megvár.
Szóval egy pozitív példa.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!