Ha a lányom átjelentkezik az apjához mint ideiglenes lakcímre csak azért hogy megkaphassa a bérletet az még nem jelenti azt hogy nem kell neki azután gyerektartást fizetni?
Ahogy mondták, a bíróság által helybenhagyott vagy megállapított gyermektartásdíj felől csak a bíróság dönthet.
Vagyis ha az apuka kerestet nyújtana be a csökkentés vagy megszüntetés okán, a gyermek kijelentkezik, és máris "megszűnt" az ok, ami miatt esetleg a gyermektartás csökkentését kérhetné az apa.
Tehát te rosszul nem jársz vele.
Szia!
Kétféle lakcím létezik: állandó lakcím és tartózkodási hely, ami változását a lakcímbejelentő lapon lehet megtenni. (Itt van egy lakcímjelentő lap minta, ugyan ez a külföldi letelepedésre van kitöltve, de ez most lényegtelen: [link]
Ebből következik, hogy ha a gyerek átjelentkezik tartózkodási helyre (hogy kapja a bérletet), akkor a férjed jogosan kérné a bíróságtól a gyerektartás mérséklését, eltörlését, hiszen hivatalosan nála van a tartózkodási helye. Ha jól emlékszem, akkor kiskorúak lakcímváltozásánál alá kell írnia a gondviselőnek is, vagyis a te aláírásod is szerepel rajta, hogy te ezt jóváhagytad, kérted.
Persze, bármikor módosíthatod a lakcímét, ha a férjed bírósághoz fordul, visszacsinálhatod az egészet, de akkor a bíróság azokra a hónapokra, amikor lakcímileg nála volt a gyerek téged kötelezhet gyerektartásra. Nem hiszem, hogy a bíróság jó szemmel nézné azt, hogy "de ez csak papír volt a bérlet miatt".
Nem igazán értek egyet az előttem válaszolónak. Tartásra az kötelezett, akinél a gyermek nem életvitelszerűen él. Márpedig az életvitelszerűséget NEM EGY PAPÍR bizonyítja, nem a lakcímkártyán szereplő cím jelenti azt, ahol a gyermek életvitelszerűen tartózkodik. Az, hogy tartózkodási helyet létesít, az ideiglenes jellegű, és nyugodtan lehet az apjánál a gyermek egy héten akár két napot úgy, hogy tartózkodási helye is ott van, mégis az anyának fizeti az apa a gyermektartást.
A tartás annál kicsit összetettebb, mint egy lakcímkártyán szereplő cím. Megerősítem előbbi válaszom: SEMMI hátránya nem származik a gyermeknek abból, hogy az apjánál van a tartózkodási helye.
(Ha a gyermek kollégista lesz, akkor bizonyos kollégiumok ragaszkodnak hozzá, hogy a kollégista tartózkodási helyet létesítsen ott. Ekkor meg majd mindketten a kollégiumnak fogtok "tartásdíjat" fizetni? Nem. Mert nem ezen múlik.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!