Régen hogy tudták használni a mozgassérültek a buszokat, villamosokat amíg mindegyik magaspadlós volt?

Ez egy kegyetlen téma, mert az igazság sérti az évek során magasra feltornászott érzékenységet.

Régebben az emberek az életüket a lehetőségeikhez igazították.

Tehát aki tolószékes volt, az úgy szervezte az életét, hogy ebben a formában is megoldható legyen. Nem villamosozott, nem metrózott, nem ment gyakran a város másik végébe. Ez most megalkuvásnak tűnhet, de akkor ez volt a racionalitás. A város másik végében lévő hivatalban nem csupán személyesen lehet ügyet intézni. Meg bárhol máshol is elfogadják, ha mások intézik helyetted. Ezt hívják meghatalmazásnak, erre találták ki. A boltba más is el tud menni helyetted, vagy ha közel van, és földszinten laksz, akkor magad is. Az orvoshoz szükség esetén elvisz családtag, ismerős, jobb híján az állami betegszállító is. Nem kell ahhoz átalakított Ikarus 405-ös, hogy valaki szükséges esetben eljusson egy rendelőbe. Ez a szolgáltatás amúgy is csak a 90-es évek vége felé jelent meg a BKV-nál.

Lehet, gonoszságnak tűnik, amit írtam, de tényleg így működött. Hiszen ha nem működött volna, akkor nem is lettek volna ilyen embertársaink. De valahogy mégis elműködött a társadalom. Nyilván, rossz érzés mozgásban kiszolgáltatottnak lenni, de ha az embernek nincs összehasonlítási alapja, akkor nem fáj annyira. Sőt, még örül is neki, hogy vannak, akik segítenek ügyet intézni, bevásárolni, stb.

Röviden:

"megoldották"

Elköltöztek pl. olyan helyre, ahol minden szükséges dolog közel van. Plusz az ilyenektől jó eséllyel a család, a rokonok sem költöztek el messzire, tehát számíthattak a segítségre, stb.