Magyarországon miért lett divat a vonaton a jegyvizsgálót + a buszvezetőket megverni?
Egyre több állomáson látom azt a táblát, hogy "A jegyvizsgáló közfeladatot ellátó személy, ha megütöd, leülöd", meg a Volán "együtt menjünk, ne egymásnak" tábláját.
Magyarországon ennyi visszamaradott intelligenciájú ősember él ezek szerint? Ez eléggé elszomorító.
Simán annyi a történet, hogy a C típusú állampolgárok már két generációja úgy nőtt fel, hogy így lettek nevelve. Rosszat mondanak rólad? Elő a kést és szúrj vagy verjétek agyon.
Miért lett rájuk hagyva? Mert baromi nagy szavazóbázist mozgósítanak meg. 2006 óta nem hiába Gyurcsány és Orbán is kinyalta a valagukat a lehetséges szavazatokért. Ti azért vagytok csak meglepődve, mert eddig nem tapasztaltatok ilyet, Borsodban, Szabolcsban, Nógrádban már évek óta ez megy.
Borsodban volt már olyan eset is, mikor nem tudtak otthon mit csinálni két cickány, fogták, összedobták a spórolt pénzüket, majd elutaztak busszal addig ameddig megtudták venni belőle a jegyet. Leszálltak a buszról, majd a legelső embert, akivel találkoztak fogták és majdnem agyonverték vascsővel. A férfinak az életét azt mentette meg, hogy pont arra dolgoztak a közmunkások, ők rohantak a segítségükre.
Nyíltan megmondta a két cickány, hogy azért csinálták az egészet, mert otthon unatkoztak és nyíltan megmondták az volt a tervük, hogy a legelső embert agyonütik.
Ez Magyarország.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!