Pest Vármegye bérlet és Budapest bérlet költségelszámolása hogy alakul majd?
Nyilván igazságtalannak tartják, hiszen ezentúl a pestieknek kerül többe a közlekedés - eddig a vidékieknek volt drágább. Csak a megyebérletes időktől nézve 1323 forinttal volt drágább a vármegyebérlet+BB (miután a munkáltató kifizette a 86%-ot), márciustól 7627 forinttal olcsóbb lesz a vidékiekneka bejárás. Értem valamennyire a pestiek frusztrációját, de nem az a megoldás, hogy a vidékieknek ezután is legyen rosszabb, miközben nekik is olcsóbb lett 500 forinttal.
Meg nem tipikus példa, de ha valakinek a munkahelye a Nyugati mellett volt, és vonattal járt be vidékről, akkor neki csak szórakozásból volt Budapest-bérlete, vagyis ő semmit nem nyer márciustól, viszont a pesti kollégák ötletével veszítene. Nem túl empatikus hozzáállás, nem is annyira könnyű, de kilencezer forintról van szó. A pesti cégeknek még mindig olcsóbb egy pesti alkalmazott, mint egy vidéki azonos bérrel, csak most már 8127 a különbség (országbérlettel duplája), nem akár 50-60 ezer forint.
Igen, akik öt perc sétára laktak a munkahelyüktől, azok meg még jobban jártak.
Most kicsit furcsa a helyzet, hogy akik (elvileg) közelebb laknak, többet fizetnek a tömegközlekedésért, de a cégnek még mindig olcsóbbak, mint a vidékiek ugyanakkora bérrel.
Ennyi erővel azért is felháboroshatnék, hogy mire bevezették a 25 év alattiak adókedvezményét én már rég 30 voltam és nem kapom vissza utólag, pedig ugyanúgy dolgoztam, engem az a pénz megillet.
Az olcsó tömegközlekedésre szükség van, mert fel kell vennie a versenyt az autóval szemben. Az pedig máshogy nem megy, csak ha jelentősen olcsóbb nála. A támogatásban sem történt semmi változás, aki máshonnan jár be kapja, aki ott lakik nem. Ez mindig is így volt, így is marad. A BB egy opció, én például Kelenföldre érek be, a Deák téren dolgozom. Ott a villamos, a metró... De jár vonat is Kőbánya-Kispestre, onnan a Nyugatiba, ahonnan már semmiből sem tart lesétálni. Ott a BuBi is, mint olcsóbb alternatíva. Meg még ki tudja. Nem muszáj a BKK-t választani. Mostantól ez is benne van a bérletben, mert a BKK döntött úgy, hogy elfogadja a vármegyebérletet. Nem volt kötelező. Sőt, a BB megtartása sem, mondhatták volna hogy mostantól csak a vármegyebérlet van, még így is olcsóbb mint eddig és többet tud. Attól még nem kapná a pesti dolgozó, bármelyik is lett volna. Bár így is jól jár, ha nem is annyira mint aki az agglomerációból jön, mert a BB is olcsóbb lett. Így mindenki jól jár, a cégek a legjobban, az agglomerációból érkezők jól, a pestiek kevésbé jól, de rosszabb senkinek sem lett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!