Az autómegosztás és a kerékpározás térhódítása lehetne-e a jövőben a városi közlekedési problémákra a jó megoldás?
Az autómegosztás azoknak jó akik maximum évi 5-8000 km-t autóznak,és nem egyszerre hanem alkalmanként,vagy a szabi alatt esetneg néha vidékre...stb.
Ezenkek mindenképpen még megérheti a megosztórendszerek igénybevétele,mert nem terheli az autózást egyéb kiadás.
A kerékpár a belső kerületeken illetve szűk körben megoldás lehet, mint ahogy a nyugati nagyvárosokban sok helyen ez bevált már.
(Párizs,Amszterdán,Koppenhága)
Itt gyakorlatilag teljesen kiszorult az autózás a belváros egyes részeiből. Szerintem nálunk is ki lehetne próbálni nyugodtan kisérleti jeleggel,ha beválik akkor mehetne élesbe.
(Taxik,autómegosztók,mopedek,kerékpárok behajthatnak,illetve engedélyes teherjárművek áruszállításra)Nem lenne ez ördögtől való.
Érdekes dolog ez. Az a baj, hogy alapvetően kellene az emberek gondolkodását megváltoztatni ahhoz, hogy tartósan visszaüljenek akár kerékpárra, akár tömegközlekedésre.
Autó megosztással is az a baj, hogy folyamatosan használva drága, körülményes, ki tudja kik használták előtte, akkor már egyszerűbb egy autót fenntartani.
Nem mondanám, hogy ez lehetne a megoldás, de mindenképpen ez is a megoldás része. De legalább ugyanilyen fontos része a közösségi közlekedés is.
De a hosszű távú megoldás alapvetően a mobilitási igények csökkentése lenne -de ez már nem közlekedésszervezési kérdés...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!