Mennyivel jobb az elsőosztály vonaton, mint a másodosztály?
Holnap utazunk Pécsre IC-vel, páromnak és nekem az oda és visszaút 20ezer forint ezt másodosztállyal számoltam. Anyumék is jönnem velünk, ők ketten nyugdíjasok így csak helyjegyet fizetnek. De anyum ki volt akadva hogy miért nem első osztályra veszek az sokkalta jobb.
Na most az plusz 4ezer nekem és a páromnak. Inkább másra költeném azt a pénzt, minthogy kevesebbdn vannak és nagyobb a hely azért fizessek többet. Megérné az elsőosztály? Holnap indulás előtt veszek jegyet
Nagyobb a hely, egymás mellett csak három szék van, és nagyobb a lábtér is, ebből adódóan kevesebb is egy kocsiban az ember.
Ilyen szerelvények vannak: [link]
Egyébként ha ma veszel jegyet, még tudsz okosjegyet is venni, ami első osztályra olcsóbb, mint a másodosztályra egyébként.
Hülyeség. Nem jobb annyival. Ha nem IC lenne, akkor azt mondanám: zsúfolt vonaton megéri csak azért 1.osztályra venni jegyet, mert ott kevesebben lesznek és biztosan lesz ülőhelyed. De itt mindenképpen kell helyjegy, tehát érdektelen a kérdés.
Mondd meg anyukádnak, hogy ha ő ezt igényli, szívesen veszel nekik első osztályra. Annyi, hogy akkor nem egy helyen fogtok ülni. Ha viszont ti magatoknak fizetitek a jegyet, akkor semmi joga beleszólni, melyik osztályra vesztek magatoknak. Ill. ha annyira fontos neki, hogy négyen együtt legyetek, fizesse ki a különbözetet nektek. Vagyis vagy tudomásul veszi, hogy négyesben a másodosztályon ültök, vagy tudomásul veszi, hogy külön ültök, vagy kifizeti nektek ezt a plusz pénzt és akkor négyesben ülhettek az első osztályon.
Én ezeket a lehetőségeket vetném föl neki, aztán döntse el, melyiket választja.
“Holnap indulás előtt veszek jegyet”
Itt rontod el. Ha tudsz előre tervezni, akkor igenis vedd meg online elővètelben a jegyet , az Okosjegy ajánlattal például majdnem féláron úsznád meg az utat. És van, hogy ezekből a legolcsóbb 1. osztályú olcsóbb, mint az épp kapható legolcsóbb 2. osztályú, de hogy a különbség nem 4000 Ft, az tuti.
Amúgy a pécsi vonalon újak az 1. osztályú kocsik, tágasak az ülések, majdnem minden üléshez tartozik valamilyen asztal és van bisztrószakasz is. Szóval szerintem abszolút megéri.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!