Lehet olyan embernek jegyet adni tömegközlekedésen, akit épp meg szeretnének bűntetni?
Ha épp kettő kilyukasztott jegyed van, akkor természetesen mondhatod, hogy a másik az övé.
De ugye ez teljesen életszerű, hogy te magadnak két jegyet lyukasztasz ugyebár.
Ha meg a tiédet adod oda, akkor neked nincs jegyed.
Kilyukasztottat nem, mert akkor honnan lehetne tudni, hogy az nem ugyanaz, amit te magadnak is felhasználtál?
Egy még nem érvényesített jegyet viszont simán.
Ez már ellenőr-függő dolog. Sokszor elfogadják, ha az orruk előtt széttépsz egy jegyet, de nem kötelességük.
Ez ugyanaz a kategória.
Az átruházhatóság tiltása csak a bérletek esetében áll fenn. Még az 5/30 napijegyre sincs ilyen jellegű korlátozás. Annyi a lényeg, hogy egyszerre 1 ember használhatja. Tehát, ha két érvényes jegyed van, akkor az egyiket átadhatod másnak, mert az nem átruházás.
De lehet, hogy lemaradtam, és létezik olyan kitétel az utazási feltételekben, hogy az utasnak saját magának, saját kezűleg kell érvényesítenie a jegyét. Ámde ez nem lenne logikus, hiszen akkor egy végtaghiányos, vagy egyéb módon mozgáskorlátozott ember hogyan utazhatna? Neki csak a kísérője tudja érvényesíteni a jegyét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!