Kinek jó ez a felhajtás a kettes villamos körül?
"Ha viszont a metrópótlás lenne ritkább, akkor sokkal több ember szerint lenne szar."
Igen, bizonyára. Látom, hogy alig férnek fel a 2M-re az emberek. Ja nem, azt a 2-esnél látom.
#14: A 2M-re konkrétan nem lehet felférni, volt hogy 5 szerelvenyt vártam, hátha csak feltorlódtak, de nem. Így is túl ritkán jár.
Inkább sétálok 3 km-t.
És tulajdonképpen mit vársz attól, hogy itt panaszkodsz? Mert ez nem valódi kérdés, csak egy alibi kérdés, hogy panaszkodhass névtelenül.
Írj a bkk-nak...
2020. november elejéig csak a 2-es és 24-es villamosok szolgálták ki a Jászai Mari tér / Keleti Pályaudvar és a Közvágóhíd közötti szakaszokat, így mindkettő olyan sűrűn járt, hogy egyedül ki tudjanak szolgálni egy-egy szakaszt (Haller utca / Soroksári út és az önálló végállomásuk között). Most, hogy az említett szakaszokon négy viszonylat közlekedik, miközben nagyságrendileg ugyannyi utast kell elszállítani, ritkult a viszonylatok önálló követési ideje, hiszen minden szakaszon 2-4 járat van.
A Közvágóhíd valóban hatalmas vesztese lett ennek az egésznek, mert míg korábban (reggeli csúcsidőben) 2 percenként indult onnan villamos, most 4-5 percenként, vagyis nagyjából feleannyi érinti a szóban forgó végállomást.
Emlékszem a járvány előtti időkre, amikor a reggeli (7:38-kor érkező) HÉV után nagy tömegként sétáltunk át a zebrán, majd fél perc alatt megtelt 3-4 villamos, úgyhogy maximálisan együttérzek veled, értem a problémát, de ennyi viszonylat közlekedtetése (fonódása) esetén nincs lehetőség sűrűbben közlekedtetni az egyes viszonylatokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!