Ha van érvényes jegyem vagy bérletem, de beszólok a BKV ellenőrnek, akkor büntethet, vagy hívhat rendőrt?
Függ attól, hogy trágár szavakat használok-e?
Ja, és van rajtuk valami kamera vagy hangrögzítő?
Nem rendeztem jelenetet, kifizettem a helyszínen. Utólag nem bírom feldolgozni, hogy ennyire igazságtalan az élet.
Tévedsz, kedves buszvezető, ha már az ellenőr orra előtt lyukasztja az ember a jegyet úgy, hogy látta az ellenőr, hogy nem az előző megállóban szállt fel, nem fogadják el.
Mentőt nagyon indokolt esetben lehet csak hívni. Azzal alaposan felborítottam volna a menetrendet egyébként. Attól, hogy nem szorul az ember orvosi ellátásra, még érezheti magát rettenetesen rosszul. Ha fontos munka miatt kell menni, akkor nem lehet akármilyen indokkal otthon maradni.
Természetesen jármű vezetőnek eszembe sem jutott beszólni, óriási felelőssége van, tudom, és sosem veszélyeztetném a közlekedés biztonságát.
Akármennyire is kényelmetlen az első ajtós buszokon megoldani a felszállást, a tömegben sietve még jegyet is lyukasztani, de legalább ott ilyesmi nem fordult volna elő. De villamosra is mindig úgy szállok, hogy már előre kezemben bekészítve a jegy, és azzal a lendülettel lyukasztom, ahogy felszállok. Nem tudom, hogy felejthettem el. A covid előtt pedig mindig bérletem volt. Azzal se lenne ilyen probléma. De nem járok annyit tömegközlekedéssel, hogy megérje bérletet venni.
Az eredeti kérdésre a válasz:
Büntetni nem büntethet (ha van jegyed vagy bérleted), DE az utazásból kizárhat (lerakhat, akár fizikai kényszert is alkalmazva), ha ellenállsz, rendőrt hívhat.
#13
Jogos, jogos!
Viszont ha az utasok meg akarják verni mert a hatósági intézkedés feltartja a buszt, tőlük sem védheti meg.
"Viszont ha az utasok meg akarják verni mert a hatósági intézkedés feltartja a buszt, "
Mivel tartja fel a buszt? Nincs jegye, következőnél leszáll, nem akadályozhatja meg az ellenőr! Az erkölcsi rész más kérdés.
"Mivel tartja fel a buszt? Nincs jegye, következőnél leszáll"
Ha rendőrt hív rá az ellenőr, akkor meg kell várni a hatósági intézkedést. Nyilván ez akkor opció, ha kizárják az utazásból, de nem száll le magától, vagy ha kötekszik az ellenőrrel.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!