Valaki kérvényezett már járatsűrítést Volánnál?
Annyira ostoba időpontban indul, hogy az hihetetlen. Most váltanánk sulit, és csak két volánjárat jár arra. Az egyik reggel 5:30kor indul, 6:30ra éri el a sulit, a következő 5 órával később indul, délutánra lesz ott, de akkor már óránként indul ki a fővárosból a faluba.
Szeretnék igényelni egy darab járatot, ami iskolakezdésre van időzítve.
Olvastam, hogy Budapesten van olyan, hogy Telebusz, rendkívül hasznosnak találom. Meg aztán úgy tudom, nem csak mi ingázunk kifelé a városból vidéki suliba, másnak is jól jönne az a plusz volán járat.. Konkrétan a suli előtt tesz le a busz, azzal másodikosként a gyerek is tudna járni egyedül suliba..
Aki kérvényezett járatot, az hogyan csinálta? Sikerrel járt? Egy darab buszra lenne szükségem, ami reális időben indul és ér oda, de le merném fogadni, hogy a hajnali járattal sem mennek ki falura BPről, akár azt át is lehetne tenni egy órával későbbre.





Előre nézve is be lehet rakni a gyerekülést az első ülésre. Korábban volt vita erről, mert a KRESZ nem fogalmaz egyértelműen, de aztán a rendőség pár éve kiadott egy állásfoglalást róla, hogy lehet.
"A gyerek elöl is utazhat!
Legyen szó bármilyen korú, méretű gyerekről, megfelelő ülésben és megfelelő rögzítéssel utazhat elöl is, egyetlen kitétel, hogy menetiránynak háttal fordított ülésben csakis akkor, ha előtte nincs, vagy kikapcsolt állapotban van a légzsák."
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!