Meddig kell még tömegközlekedésen a maszk?
Ez igaz, és már közeledünk a nyájimmunitáshoz, de ahhoz kb 80%-os immunizáltság (oltottság v átesettség) kell kb, tehát ha most beszüntetné mindenki mindenhol a védekezést, a védtelenek körében még elindulhatna egy negyedik hullám.
Bár igaz, aki akarta, nagyjából mind megszerezhette már az oltást, és ha újra emelkedés is lenne, az már nem érintene akkora tömegeket, hogy leterhelődjenek a kórházak.
Az is igaz, hatósági előírások nélkül is, az emberek tavalyelőtti időkhöz képest jobban vigyáznak ma már, hogy pl ne beszéljenek fröcsögő nyállal mások képébe, tehát megváltoztak az alapbóli járványterjedési mutatók is. Ezzel valószínűleg kisebb védettségi arányszám is elég, mint amit korábban feltételeztek a most leggyakoribb angol mutánsra.
Az is igaz, rájöttek, a védettek a vírus terjesztésében sem nagyon vesznek részt, így elég lenne csak a védteleneknek álarcot hordaniuk, de pl egy zsúfolt buszon nem bírnák csekkolni, hogy ki védett, és akkor ő mentesülhet, ehelyett a többieket látva a védtelenek is levennék a maszkot.
Azt se felejtsük, vannak, akik önhibájukon kívül nem kaphattak oltást, pl akiknél anafilaxiás rohamot okozna. Őket kiemelten védenie kell a többieknek. Persze szintén nem oltották a 16-on aluliakat, de ők legalább messze nem is annyira veszélyeztetettek.
Szóval szerintem vmikor nyáron valószínűleg feloldják a maszkviselést a legtöbb zárt térben, de a zsúfoltság miatt a tömegközlekedésben inkább nyár végére vagy még azutánra tippelném.
#8
Nekem aztán nem adják be ezt idén is. Minek oltattam be magamat, ha úgyis kell maszk?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!