Budapestről mennyire megterhelő Szolnokra járni rendszeresen tömegközlekedéssel?
Iskolába járáshoz reggel két, délután másfél-két órát utazom. Számomra ez egyáltalán nem megterhelő, mert a buszon tudok pihenni, telefonozni, újabban pedig már telefont is tölteni.
Napi 3-4 óra. Mindezt úgy, hogy az előző tanévben még mindössze napi 15-20 percet vett igénybe az utazás. Viszont ahogy előttem is írta már valaki: egyáltalán nem mindegy, hogy mennyit kell még utazni onnan, ahol a helyközi járat letesz. Nekem ez nem több 20 percnél, illetve ahol lakom is csak 20 perc (mondjuk az gyaloglás).
Hogy megterhel-e, csak akkor derül ki, ha már benne vagy. Amíg napi max 30 perc volt az utazás, addig nagyon sajnáltam azokat, akiknek napi 1-1,5 óra, aztán most rájöttem, hogy nem is olyan rossz.
Persze nem ugyanaz az iskola és a munka, de maga az utazás része nem megterhelő számomra. Tehát nem lennék kevésbé leterhelve akkor sem, ha napi 30 perc lenne az utazás.
Van olyan kollégám, aki vonattal jön. A késés, állás minden héten előfordul. Hiába van 2020, a kocsik elavultak, koszosak, télen sokszor nem működött a fűtés, nyáron nincs klíma. Nem egyszer volt olyan, hogy nyáron álltak a tűző napon a pusztaságban. Fém vagonokban, biztos volt benne vagy 50 fok.
Esőben beázik, stb.
Én is tömegközlekedem, távolsági busszal. Mivel nincs kocsim, nincs más lehetőségem, és persze, ki lehet bírni, meg ha nem történik semmi, akkor egész elviselhető. Nekem fél óra az út. De ha dugó van, a 15 km-t 1 óra alatt tesszük meg, és nyáron 35 fokban kegyetlen, ahogy az ablakon tűz be a nap, a buszban is van vagy 45 fok, függöny nincs. Gondolom a vonatokon se nagyon, vagy csak a jobbakon.
Mondjuk már eltelt a kérdés kiírása óta jópár nap. Kaptál ajánlatot? Vagy voltál egyáltalán interjún?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!