Miért csinálják ezt Debrecenben a dkv bussoförjei szerintetek?
Némely sorőr annyira hajt, mint az állat, volt, hogy 5 perccel hamarabb érkezett a végállomásra, a megállókban is simán elhaladt 4-5 perccel hamarabb, az utasok úgy lekéshették a járatokat, mint a vízfolyás. Néhány annyira megy, hogy menet közben , ha jelezni akar az ember, inkább akkor jelezzen álljon fel míg megáll egy lámpánál a busz, vagy kapaszkodjon, mert hamar a földön találja magát. Észrevettem a sofőrök 15%-a ilyen, ráadásul mostanában többször előfordult, hogy jeleztem, nem állt meg, szóltam a megálló után megállt kinyitotta, vagy a megállóban nem nyitotta ki az ajtót ahol jeleztem hanem a másikat. Némely be van zsongva mostanában, mennek annyira, a fekvőrendőr és a vasúti sín sorompónál sem lasított tegnap, olyan rángatott a busz, hogy majd kiesik az ember a busz űlésből. Ez így van, hogy néhány sofőr ilyen, mivel minden nap dkv-,n utazok, tapasztalom és valóban van ilyen.
Más városban is van ilyen?
Szerintetek mitől, miért van olyan, hogy nem érdekli, ha hamarabb van valahol, megy mint a nemtudommi?
Talán abból, hogy tanulópénz lesz neki az 5000.
Nem fog máskor rohanni, lehet balesetet kerül el vele, ha nem rohan.
Én sem vagyok annyira oda, aki indok nélkűl jelentget, de van olyan szitu, eset ahol, ha tényleg olyan helyzet van jelenteni kell.
Az ilyet, tényleg lehetne jelenteni, mert elegendő ok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!