Autó és a lámpánál álló kocsisort jobbról előző kerékpárosok: hogy van ez?
Sokszor előfordul, hogy a piros lámpánál megálló kocsisort a kerékpárosok egyszerűen jobbról előzik (a kocsisor és az út széle között), elhaladnak az álló kocsisor mellett, majd mikor megindul a sor, haladnak tovább. Szerintem ez akkor különösen veszélyes, amikor az autósok jobbra, kis ívben fordulnának ki, főleg, ha éppen az első autós vagyok a lámpánál és pirosról sárgára váltásnál megindulok, rögtön kanyarodnék kis ívben jobbra, miközben a saját sávom jobb oldalán hirtelen feltűnik egy kerékpáros, aki ugye a piros lámpa alatt még nem volt ott.
Ilyen esetben mit mondanak a szabályok? Van valakinek elsőbbsége? Én úgy gondolom hogy a jobb oldalról elhaladni az álló kocsisor mellett alapvetően szabálytalan, egy esetleges balesetnél a kerékpáros lenne a hibás, ha a kis ívben jobbra kanyarodó autónak nekimegy.
Sok kerékpáros nem ismeri a KRESZ-t, lát valamit, amiből esetleg rossz következtetéseket von le.
Lámpánál álló kocsi sor mellett a motorosok előre mehetnek... csakhogy a motor gyorsulása az autónál is nagyobb, és nem az autó mellől indul.
A KRESZ-ben arra van szabály, hogy a jogosítvánnyal rendelkező köteles figyelni azokra is, akik esetleg nem ismerik a szabályokat, ők többnyire a gyalogosok, kerékpárosok.
Egy esetleges balesetnél nem csak az a fontos, hogy ki volt a szabálytalan, azt is vizsgálják, hogy a másik fél megtett-e mindent a baleset elkerüléséért (oda nézett-e, relatív gyorshajtás, stb)
Igen, veszélyesek lehetnek a kerékpárosok, főleg önmagukra, de ne sodord el, mert nem biztos, hogy nem te leszel a hibás...
Rosszul gondolod. A KRESZ megengedi az ÁLLÓ kocsisor jobb oldalról történő kikerülését.
Nem veszélytelen, főleg, ha valaki hülye és már a guruló kocsisort is hasonlóképpen előzi...
Ettől függetlenül az általad leírt szituáció teljesen tiszta : elindulás előtt - főleg kanyarodás előtt - nézz bele a tükörbe. Ha ezt nem teszed akkor alapvetően veszélyes amit művelsz. Aztán lehet vitatkozni azon, hogy most a kocsisor már mozgott, nem mozgott, a kerékpáros megkezdte-e már a kikerülést vagy nem...
A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 36.§ (12) bekezdés:
„ha a járműveknek útkereszteződésben, útszűkületekben, szintbeni vasúti átjárónál vagy egyéb forgalmi okból meg kell állnia, - előre sorolás céljából - kétkerekű motorkerékpárral, illetve kétkerekű segédmotoros kerékpárral az álló járművek mellett, vagy azok között, kétkerekű kerékpárral az úttest szélén, az álló járművek mellett jobbról szabad előrehaladni, ha
a) az előrehaladáshoz elegendő hely áll rendelkezésre, és
b) az irányváltoztatási szándékot jelző járműveket az irányváltoztatásban nem akadályozzák.”
Tehát szabályosan sorolnak be. És ha elindul a sor te pedig kanyarodni szeretnél, akkor körülnézel, nem jön-e kerékpáros. Ha nem, akkor mehetsz. Ha igen, akkor előtte elsőbbséget adsz.
Abból, hogy „ha éppen az első autós vagyok a lámpánál és pirosról sárgára váltásnál megindulok, rögtön kanyarodnék kis ívben jobbra,” arra gondolok, hogy van legalább „B” kategóriás vezetői engedélyed. (Ha nincs, csak beleképzeled magad ilyen helyzetű autóséba, akkor viszont én képzelek olyat, ami nincs.)
Ha van vezetői engedélyed, akkor ismerned kell a KRESZ rendelkezéseit; ha csak beleképzelted magad szegény autós helyébe, akkor nyugodj meg, neki ismernie kell a KRESZ rendelkezésit. Így - autót vezető vezetői engedélyesként neked, más, autót vezető vezetői engedélyesként neki - tudni kell, hogy adott járművekkel (kétkerekű motorkerékpárral, kétkerekű segédmotoros kerékpárral, kétkerekű kerékpárral) el szabad haladni útkereszteződésben, útszűkületekben, szintbeni vasúti átjárónál vagy egyéb forgalmi okból álló járművek mellett. Kétkerekű motorkerékpárral, kétkerekű segédmotoros kerékpárral bármelyik oldalon, akár közöttük is; kétkerekű kerékpárral csak az úttest szélén, az álló járművek mellett jobbról szabad előrehaladni.
Azt is megszabja a KRESZ, „ha az irányváltoztatási szándékot jelző járműveket az irányváltoztatásban nem akadályoz”.
A fentiek persze, csak azok számára ismertek, akik ismerik a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (azaz, a KRESZ) 36. §-ának 2010. január 1-től hatályos (12) bekezdését. Akik nem, és közlekednek, ilyen helyzetben, baleset esetén, hátrányban vannak.
Abban azért nem vagyok biztos, hogy minden, kanyarodni szándékozó jármű, álló várakozás közben, végig működteti az irányjelzőjét. Ugye, senki se látott még olyat, hogy a kormányforgatáskor akasztja be az ujját az irányjelző karba, így, csak a kanyarodás fizikai megkezdésétől jelez? Ugye, nincs ilyen?
Ha mégis jelez, és kanyarodáskor a kerékpáros így keresztezi az útját, akkor marad a # 3-as válaszban említett vita. És, még tanúkkal, kamerával bizonyítható esetben is lehet, hogy az egyébként szabályos autóst is közrehatóként, valamilyen arányban hibásnak ítélik. (Ha elesik a kerékpáros, és komoly sérülést szenved, például, az útszegélykőtől, hát lesz néhány álmatlan éjszaka, drága ügyvédi segítség, és aggodalom a jogerős ítéletig. Amúgy, például, egy könyökseb is 8 napon túl gyógyul, ami emiatt, súlyos testi sértés, BTK ügy. Ilyen okból, esetleg hónapokig aggódni, hogy milyen döntés lesz? Inkább aranykeretes külső tükröt teszek az autóra, de, bármilyen is, mindenképp használom. Pláne, hogy tudom, hogy osonhatnak jobbról-balról, és nem „fürge róka lábak”.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!