A hasonlóan kiprovokált esetek elkerülhetőek lennének az utakon, ha magukban tartanák a feszültséget az utakon közlekedők akkor is, ha nem nekik van igazuk egy közlekedési szituációban? (videó)
@18: érdekes dolgokat feltételezel arról, ha valaki kerékpárral közlekedik.
Először is nem, senki nem élvezi, ha egyesek az életére törnek és ha nem sikerül a gyilkossági kísérletük, nagy hanggal és kevés ésszel próbálják levezetni rajta a frusztrációjukat.
Másrészt pedig azért ne essünk túlzásokba. Lehet, hogy ha valaki kerékpárra ül az a szemedben már-már isteni magasságokba emelkedik, de a neki tulajdonított képességekkel nem rendelkezik. Akár előz egy másik kerékpárost, akár libasorban haladnakb a mögöttük haladó autó nem fog dematerializálódni. Ugyanúgy ott marad. Ha ilyen egyszerűen el lehetne tüntetni a gépkocsikat, akkor hidd el, azonnal megszűnnének a dugók. Tehát az előzése ebben az esetben sem befolyásolta a mögötte haladó gépjárművek létét. Szóval ez nem jött össze...
Itt közlekedőről beszélünk, aki kerékpárt használ és mellesleg sisakkamerával rögzíti az útját. Pontosan úgy, ahogy sok autóban is ott figyel a dashcam, amit itt is sokan ajánlanak, mert ha valami történik, akkor bizonyítékként jól jöhet a felvétel a tanúvallomások mellett. Gondolod, hogy akinek nincs kamerája, azzal nem történnek ilyen esetek? Az adott esetben pl. a taxis a sisakkamera miatt szegett meg egy rahedli szabályt és más esetben teljesen szabályosan közlekedik?
Vagy hogy képzeled?
@24: igazán megtisztelő, hogy ilyen nagyra tartod azt, aki egy adott utat éppen kerékpáron tesz meg. De ki kell, hogy ábrándítsalak: egy kerékpártól az ember nem tesz szert ilyen különleges képességekre, a kerékpározástól még nem fogja profi módon alkalmazni a jedi elmetrükköt. A jelen esetben sem történt semmiféle tudatbefolyásolás: a taxis alapjáraton ilyen közveszélyes idióta. Függetlenül attól, hogy vaníe másik közlekedő a környéken és az milyen járművet használ.
A megjegyzésed többi részének pedig egyszerűen semmi köze a videón látottakhoz. Mi a bajod azzal, ha valaki szabályosan előz egy lassabban haladó másik közlekedőt, ha ezt szabályosan megteheti? És ha egy másik közlekedőnek erre nincs lehetősége, az mennyiben kellene, hogy megakadályozza ebben?
Még senkit nem láttam, hogy egy megkezdett előzést azért szakított volna félbe, mert egy mögötte haladónak nincs lehetősége előzésre -milyen agyatlan baromnak juthat eszébe ezt bárkitől is elvárni?
@28: és az itt látható sávon belül hogyan tarthatja meg előzéskor a biztonságos oldaltávot -ami a KRESZ szerint az előzés egyik igen fontos feltétele? Segítek: sehogy.
Szóval szabályosan nem előzheti meg a kerékpárost a taxis, tehát a felvetésed értelmetlen.
Arról nem is beszélve, hogy elvárod Errorkától, hogy tisztában legyen azzal, mi van a háta mögött, ugyanakkor a taxistól nem elvárás, hogy lássa ami a szeme előtt van... Nem gondolod, hogy ez enyhén szólva fordított gondolkodásmód? Vagy mindenáron a teljesen szabályos kerékpárost akarod kihozni szabálytalannak, míg a többszörösen szabálytalan taxis szerinted rendben van?
Feleslegesen erőlködsz... helyette ajánlom inkább a KRESZ tanulmányozását: meg fogsz lepődni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!