Az ilyen sofőr ellen lehet valamit tenni?
A környéken lakik egy erős 60-as nő, egy kék Nissan Micraval jár.
Először akkor tűnt fel amikor a 2x2 sávos útra, stop táblás mellékutcából erős 40-es tempóval fordult ki nagy ívben, át mind a 4 sávon.Mindenféle körültekintés nélkül.
Ketten gumit füstölve fékeztek, a másik két oldalt csak dudáltak rá, ők még időben észlelték.
Aztán a minap a mellékutcában az ő oldalán végig parkoltak az autók, én pedig mentem a sávomban.Közép tájt tartottam, amikor ő a saját 40-50-es tempójával elkezdett velem szembe jönni, kikerülve a parkoló autókat.
Dudáltam, rá és lassítva fértünk el éppen hogy, egymás mellett.
Kérdeztem tőle,hogy mit csinál, és még ő volt felháborodva, valamit vissza is szólt, de nyomta a gázt, szóval nem tudtuk megvitatni.
Egy ismerősömnek meséltem,hogy jött az öreglány a Micrával, egyből kérdezte,hogy kék Micra, 60-as nő?!
Mondtam,hogy igen, ő meg mondta,hogy ne is mondjam múltkor kitolatott elé egy beláthatatlan kis utcából, szintén elég nagy lendülettel.
Ez nem az a tipikus tutyimutyi öregasszony, hanem egy mondhatni agresszív, buta tuskó.
Mondjuk szerencsére a Micrájával nem sok autó ellen van esélye, úgyhogy mondhatnánk,hogy csak így tovább, hátha jön a Kamaz, de azért van pár autó, netán motoros akiket félteni kell tőle, mert nem feltétlen a banya fogja a rövidebbet húzni.
Vegyél valami vonóhorgos romhalmazt és satuzz be előtte.
Ezzel egy időre kivonod a forgalomból.
Ilyenekkel sok mindent nem lehet tenni.
Ha ismered a rokonait meg kell kérni őket, hogy beszéljék rá a kocsi eladására. De nem nagyon fog sikerülni.
El kell kerülni amennyire csak lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!