Beköthetem-e a saját 5 pontos övvel rendelkező gyerekülést a kocsi kétpontos övével hátra?
HIVATALOSAN NEM szereltethetsz be biztonsági övet olyan autóba hátra (sem), amiben gyárilag nem volt! Jogszabály tiltja! Ezt biztosan tudom, mert én végigjártam ennek a kálváriáját! Egy Zastava GTL55-be szerettem volna hátra GYÁRI ÖVEKET beszereltetni szintén gyerekülés miatt, hosszas levelezés, az autóval a Gépjárműfelügyeletre járkálás, vizsgálódás, fejvakarás után hivatalosan kimondták, hogy NEM. Pedig az autóban gyárilag MEGVOLT A HELYE a hátsó öveknek, egyedül a padlólemezre nem volt behegesztve a meglévő lyukba a fogadócsavar. Én mindent megpróbáltam, de azt mondták, hogy a műszaki vizsgán nem fogják elfogadni. Ennek ellenére én szabályosan beszereltem, használtuk is, műszakira mindig kiszedtem. Szerencsém volt, a rendőrök nem vacakoltak ezzel ellenőrzéskor.
"KRESZ 48. §. (5). ... Becsatolt biztonsági övvel rögzítettnek minősül a biztonsági gyermekülésben rögzített gyermek is. "
"48. § (1)...(4)
(5) Olyan gépkocsival, amelynek meghatározott üléseit biztonsági övvel kell felszerelni, továbbá olyan gépkocsival, amelynek hátsó üléseit biztonsági övvel szerelték fel, csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a biztonsági övvel felszerelt ülésen utazó személy becsatolt biztonsági övvel van rögzítve. A személygépkocsi hátsó ülésén utazó, 12. életévét még be nem töltött és 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket biztonsági gyermekülésben kell rögzíteni.
a) Nem kell becsatolni a biztonsági övet:
aa) a hátramenetben közlekedő gépkocsi vezetőjének;
ab) a taxi gépkocsi vezetőjének, ha taxi üzemmódban utast szállít;
ac) a mentő gépkocsi betegellátó terében utazóknak, ha a becsatolás a beteg állapotának romlását okozhatja, a betegellátást akadályozza;
ad) a járművezetés oktatása és az azt követő gyakorlati vizsga során az oktatónak.
b) A személygépkocsi hátsó ülésén utazó 12. életévét még be nem töltött és 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket nem kell biztonsági gyermekülésben rögzíteni, ha:
ba) a biztonsági gyermekülés beszerelésére a személygépkocsi gyári kialakítása alapján nem alkalmas;
bb) a gyermek az üléshez beszerelt biztonsági övvel megfelelően, biztonságosan rögzíthető;
bc) a 46. § (2) bekezdése alapján és a szállított személyek számából következően egy ülőhelyen két gyermek foglal helyet;
bd) az egyidőben szállítani kívánt gyermekek száma miatt a biztonsági gyermekülésben történő rögzítés nem oldható meg;
be) a szállítás taxi üzemmódban használt taxi gépkocsival, személygépkocsis személyszállítást végző gépkocsival, rendvédelmi szervek gépkocsijával vagy a mentőgépkocsi betegellátó terében történik.
(6) A személygépkocsi első ülésén 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak akkor szállítható, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel, és a gyermeket biztonsági gyermekülésben helyezték el.
(7)... "
Nincs kitétel arra, hogy 3 vagy 2 pontos övvel lehet-e bekötni a gyermekülést. Nyugodtan kösd be a 2 pontossal, ha be tudod, sok ülés alkalmas rá, nem tudom a Tied milyen. Még mindig jobb, mintha nem lenne bekötve.
Kicsit régi bejegyzés, de engem is ez a téma érdekel, és akadtam valamire, ami egy későbbi böngészőt érdekelhet:
a szöveget nem tudtam kimásolni, de középtájt van 1 megjegyzés, miszerint a nagy széles talp miatt viszonylag könnyen rögzíthető 2 pontossal is a gyermekülés. Van benne valami. Ha a háttámlát rögzíted, akkor a becsapódáskor nem tud előre indulni az ülés, visszacsapódáskor meg talán elég széles a nagy műanyag talp, és beékelődik. Talán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!