Mennyi időbe telt, amíg apa/anya megengedte, hogy egyedül is elmenjetek bárhova?

Ahogy látom az általános intelligenciaszint erősen lecsökkent ebben a topicban, de ha megengeditek megpróbálnék írni én is valamit, emberibb és kevésbé hülyegyerekebb hangvételben.

Mikor vezetni tanultam, egy borzalmas oktatót fogtam ki. Ha rajta múlt volna, tuti egy életre elmegy a kedvem a vezetéstől, de szerencsére már előtte is, és közben is vezethettem apu kocsiját. Mikor meglett a jogsim (előtte forgalomba 1x meghúztak - a 2. sarokig jutottam) egyből elmentünk erre-arra autózni apuval, és mondhatni egyből a mélyvízbe dobott :) Alapvetően sem ő, sem én nem vagyunk nyugodt típusúak. Hamar felkapjuk a cukrot aztán akkor kő kövön nem marad, de valahogy akkor nyugodt volt, és olyan tanácsokat adott, olyan okosságokat mondott, amiről azelőtt még csak nem is hallottam. Mivel nagyon régóta bicajoztam (Budapesten, képzelhetitek...) és a vezetésben sem követtem el szarvashibákat, megbízott bennem és két hónap múlva már odaadta a kocsit (addig nem sokat vezettünk együtt talán kétszer összesen). Sose felejtem el azt a napot :D Vagy két órán keresztül rágódtam hogy úr isten elkérjem-e? De mi lesz ha nem adja? Mit mondjak akkor? És ha igen? Úr isten... Teljesen levert a víz, aztán végül is felhívtam telefon mert lent volt a garázsban. Mondta hogy persze, odaadja. Na hát akkor nagyon boldog voltam, és jól esett hogy megbízik bennem :)

Én olyan családban nőttem fel, ahol az autósport kitöltötte az egész család minden szabadidejét. Nagyapám rallyezott, apám szintén nagyon jól vezet.

Így én is ebben nőttem fel.

Amint kiküldték 2 hét után a jogsit, fogtam a papírokat és mentem. Hál isten érzem az autót, van hozzá tehetségem és legelső alkalomtól fogva minden faszán megy, sosem volt gondom.

Oktatómat idézvén: "Még nem találkoztam, olyan fiatallal mint te aki idejött volna úgy vezetni, hogy elmertem volna vinni egyből forgalmi vizsgára" ... Jól esett na ;)