Mennyi időbe telt, amíg apa/anya megengedte, hogy egyedül is elmenjetek bárhova?

Kb. két hónappal a jogsim megszerzése után egyedül is vezethettem, lehet még annyi sem volt. :-)

De nem zavart, ha mellettem ültek. Igazából szerencsére soha nem szóltak bele (mondjuk anyának jogsija sincs), nem vették el a kedvem az egésztől. Azóta is szeretek vezeti, immáron 10 éve.

én 5 éve jogsiztam

utána 1 évig mindig úgy vezettem hogy volt mellettem valaki...

jó is volt meg rossz is...

jó volt hogy nem volt az hogy elbíztam magam, az elején megvan az a veszélye annak hogy azt gondolod "érzed az autót", de váratlan szituációkba nem állnál helyt...

rossz oldala hogy a saját vezetési stílusom nehezen alakult ki, mióta egyedül vezetek sokkal másként vezetek mint mielőtt ült mellettem valaki, itt ne úgy értsd hogy padló gázzal megyek,hanem inkább dinamikusabban és nem mazsola módon, valamint jobban alkalmazkodom a forgalom ritmusához...

Nekem fél év volt. De nem bántam, mert a hasznomra vált minden egyes alkalom. Apukám nem erőltette a dolgot, de látta, mikor vezetek már biztosan egyedül.

(Egyébként minden egyes vizsgám elsőre sikerült, tehát nem vagyok az a pancser. Viszont kevés az a néhány óra, amit az oktatóval vezet valaki ahhoz, hogy jól reagáljon helyzetekre. Persze érzék is kell hozzá.)

Az szép kedves előttem írók!

Fél év, egy hónap.....SOKALLLOM!

Sikeres forg. vizsga után a két hét míg megkaptam a jogsit naggyon lasssssssssan telt.

Aztán emlékszem: egy unalmas hétfő délután hazaestem a suliból, és mi volt otthon? Hát a jogsi!!!!!

Kapásból 2 hawert fölhívtam, és, már mentünk is kocsikázni.

(vaternak mondtam, ez a jogsi ugyanolyan mint a tied, úgyhogy ide a kulcsokkal! És oda is adta!)

(kalocsai vok, első utam a hawerokkal mint már írtam Kecskemét, szekszárd, baja, és kalocsa.)

XD XD XD XD XD XD ez olyan laza 300 km elsőre.

Nálunk is az volt az alapelv, hogy kb. egy évig nem kellene teljesen egyedül járkálni, mert nincs meg a kellő gyakorlatom, könnyebben nézhetek el valamit. Egyetértettem vele, hiszen vezethetek még eleget egyedül, sőt, lesz olyan, hogy örülnék is annak, ha ülne mellettem valaki (és mondjuk átvenné a kormányt, mert mindjárt elalszom).

Aztán az élet közbeszólt: két hetes jogosítvánnyal, ónos eső után, töksötétben kellett mennem anyáért a vasútállomásra. Sietni kellett, nem volt, aki velem jöjjön, busz sem jött, amivel ő haza tudott volna jönni, így maradtam "kettesben az autóval". Végül mindenki túlélte... :-)