Akinek volt komolyabb autóbalesete sofőrként vagy utasként utána mert vezetni? Vagy autóba ülni egyáltalán?

volt részem bőven ilyen "élményben"

tizenéves voltam mikor jeges úton hazafelé megcsúszott a kocsi,megpördült többször,a feje tetején állt meg,pár hónapos öcsém a kezemben volt,hátul ültünk,kocsi totálkáros lett,de nem lett nagyobb baja senkinek,bár minket a mentő bevitt korházba...

2 hónap múlva kezdetem a rutint:D

már jogsival rendelkezve,de anyósülésen ültem mikor szűk úton,két oldalon szakadék,szembejött 2 kocsi kb 70-el...frontálisan ütköztünk,mostohafaterom szemét megvágta az üveg,nekem a motor kb 3 centire állt meg a lábamtól

mivel nekem volt csak jogsim meg ráérős időm,aznap délután én vittem anyámat a férjéhez a korházba látogatni...remegve,de vezettem,igaz max 40-el...

volt egy ladánk is,kimentünk kocsikázni haverokkal,hüledeztek,hogy nem igaz hogy nem tudom megpörgetni akocsit a szántóföld közepén,pedig a lada "erre termett"...nekem az oldalán állt meg,még jó hogy volt autószerelő ismerős,aki még aznap éjjel kikalapálta és lefújta...fizetésem el is ment rá...

tavaly párommal totálkáros lett a kocsi,ő vezetett,elkapta a kormányt egy kutya miatt,ő fél évig alig mert még utasként is kocsiba ülni,én edzett vagyok,simán vezetek

én nem kocsiba fogok meghalni...

23/N

Nekem volt egy kisebb balesetem, vezettem és szemben autóban elaludt a sofőr, és majdnem frontálisan ütköztünk- de jobbra húztam a kormányt, így végül a kocsim oldalába rohant és kilökött a jobb oldalra a szembe jövö autó. Akkor komolyan nem sérültem meg, de a kocsi eléggázul nézett ki. Akkor még vissza mertem ülni a kocsiba és veteni is, bár azért az elején féltem, de ment a vezetés.

TEsóméknak rá 2évre volt nagy balesete, nem voltam ott, nem is láttam, de hogy szüleimmel hetekig az intenzíven imádkoztam tesómért férjéért és gyerekéért.... (kisebb maradandó károsodásokkal azért felépültek mindhárman) Kikészültem, és azóta rettenetesen félek a kocsiba utasként is egyfolytában csak azt hiszem, hogy minden autó belénkjön.

Már gondolkodtam rajta, hogy pszichológushoz megyek, mert kezdem azt hinni hogy ez már tényleg nem normális.

Férjem most elkezdte erőltetni, hogy vezessek újra- néhanéha vezetek is, de a félelmemet alig birom leplezni... :-(

Te hogy vagy azóta??

Szia.

18 éves lány vagyok.. egy hete, febr. 11.én este volt egy autóbalesetem.. a barátnőmtől jöttem hazafelé, és egy kanyarban valszeg megcsúszhattam a lefagyott úton, a padka megdobta a kocsit, vagy egy kátyú, és belerepültem az árokba.. csúsztam a kocsi vezető oldalán, aztán pedig valami megfogta a kocsit, ami miatt megpördültem.. végülis négy keréken álltam meg, és saját lábamon szálltam ki az autóból, egyből amint éreztem, hogy már áll a kocsi.. abban a pillanatban azt éreztem, hogy egyedül vagyok.. h nem látta senki, hogy mi történt, és hogy nem fogják tudni,hogy mi történt... sötét volt.. nekem nem fájt semmim, és így nem is láttam, hogy mennyire tört a kocsi..

egy bácsi segített ki az árokból, mert nem tudtam felmászni.. nagyon mély volt.. nem sírtam, még akkor sem..

kerestem a telefonon, sehol nem találtam, egy fiatal lány jött oda, akik szemből jöttek, és neki lediktáltam anya telefonszámát, és ő hívta fel.. míg ő telefonált néztem rá az autóra.. én addig csak azt hittem kicsúsztam, és belementem egyszerűen az árokba.. akkor kezdtem el ordítani, mikor meglátta, hogy a kocsi teteje össze van törve, és hogy betört a hátsó szélvédő.. sok sok idegen volt ott, én úgy éreztem, csak kiabálnak velem.. (persze így utólag már tudom, hogy nem így volt) akkor már én is sírtam, kiabáltam.. (sokkot kaptam) mikor odajött a barátnőm testvére.. életemben akkor láttam másodszorra, de olyan nagyon jó érzés volt őt látni.. a nyakába ugrottam, és zokogtam.. két percre rá már a barátnőm is kiért.. ők vigasztaltak, míg kiértek a szüleim.. bár mondjuk én akkor is, mikor már anyukám, apukám, a barátnőm, meg a tesója álltak ott előttem, én a srácnak a nyakába borultam és sírtam.. ezen sokat nevettem utána... aztán megérkezett a mentő.. mire már mindenem fájt..

nagyon sok dolog másnap, harmadnap jutott az eszembe.. és még mindig vannak sötét dolgok.. arra nem emlékszem, h elindultam a barátnőmtől.. és magára a balesetre sem.. arra, hogy kiszálltam, meg h telefonáltam csak pár nappal később.. remélem a többi dolog is eszembe fog jutni..

szinte biztos, hogy gyorsan mentem, bár lakott területen kívül.. és a 90et nem léptem át.. azt mondták.. én vagyok a hibás a balesetért.. a kocsi totál kárra tört..

én még most nem érzem úgy, hogy vezetni akarnék.. mondjuk valamelyest hiányzik.. mert egy éve van jogsim, és a barátaim tudják, nekem a vezetés volt a mindenem.. mindennél jobban szerettem vezetni, szerettem a kocsinkat.. most mégsem tudnék beleülni egy autóba sem.. ma, csak anyós ülésbe ültem be.. mégis olyan sírógörcs jött rám.. és azok az emlékek... egyszóval szörnyű

nekem nagy bajom nem lett. tele vagyok zúzódásokkal, illetve eltört a hüvelyk ujja, valószínüleg kicsavarta a kormány.. mondták, h a kocsi mentette meg az életem.. hálás vagyok.. megpusziltam, mikor elvitték otthonról..

majdcsak lesz valahogy.. én gyalog is szépen el tudom intézni a dolgaimat.. nem akarok most még autóba ülni egyáltalán.. érettségi előtt vagyok, elég rossz időpont (bár nem tudom erre van-e egyáltalán jó időpont...)

aztmondom mindenki magában játsza le, hogy mikor vezet újra.. én nem fogok...

még az előző hozzászólásomat kiegészítve:

nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, h ti mire gondoltatok legelőször.. nekem elsőnek az az érzés, hogy úr isten.. sötét van.. egyedül vagyok.. senki nem látta mi történt.. és nincs meg a telefonom, szólni sem tudok senkinek..

a következő gondolatom: atya ég, nagyon nagyon összetörhettem a kocsit, mert az én oldalamon lévő ajtó szinte mindenféle megerőltetés nélkül kinyílt.. jajjj, remélem semmi baja, csak pár karcolás..

mikor aztán megláttam az autót, hogy a teteje is össze van törve, meg a hátulja.. tudtam, itt már más is történt..

akkor kezdtem el üvölteni, és kiabáltam, h apa nagyon nagyon dühös lesz.. én nem vezettem gyorsan.. apa ki fog akadni..:) így már mosolygok rajta.. furcsa, hogy ettől tartottam a legjobban..

biztos, hogy más, mintha valaki a saját autóját töri össze.. akkor nem fél a következményektől (legalább is abban a pillanatban) én mégis azért akadtam ki.. végülis, tudom, h nem két forint egy új autó.. tudom, h nem örültek ennek.. de soha, soha egy szóval nem mondták, hogy hibás vagyok.. bántottak volna, vagy akár csak említették volna, h ajjajj lányom, összetörtél egy autót.. mit képzelsz, még majd vigasztallak? mindig megvédtek, bárki támadott.. ők és a barátaim is..

még aznap éjszaka a kórházban apa felhívott, hogy nyugodjak meg, nincsen semmi baj, már ki van nézve egy új autó.. milyen színű legyen? miben mutatnál jól? akkor először őszintén mosolyogtam, és mondtam, h apa nekem mind1.. én biztos nem ülök bele.. ő mégis nagyon kedvesen mondta, h no problem kicsilány.. majd együtt vezetünk újra.. utána meg újra csapathatod.. :) sokan akarnak segíteni, sokan akarnak vezettetni.. én biztos nem akarok.. remélem megértik.. de hogyha nem, és megbántom ezzel őket, sem tudok most mit tenni.. nekem most jobb nem a kocsira gondolni..