Szerintetek tanukénti meghallagtásból saját magam ellen tett vallomásra kiszabható szabálysértés?
Pedig jogos.
A vallomás előtt végig kellett volna gondolni mi az ami nem feltétlen tartozik a témához és jobb nem elmondani. Ha nem kérdezték, szóba sem kellett volna hozni, ha pedig kérdezték azt kellett volna mondani ami nem büntetendő, aztán bizonyítsák be az ellenkezőjét.
Tipikus Sündőr trükk.(ez náluk a nyomozás!)
Legegyszerűbb ha nem mondasz semmit. Vagyis csak annyit hogy "nem tudsz az üggyel kapcsolatban semmit elmondani."
Mert akkor tanúként nem vagy meghallgatható.
Szemét, rohadt rendőrállam. Remélem a rendőrök nyugdíj korhatárát 100 évre emelik.
A sértett kismalac szól belőletek. Mint a kisdiák, aki szidja a tanárt, miután egyest kapott puskázásért.
Attól, hogy nem kapcsolódik a tárgyhoz, még ugyanúgy kötelező bekötni a biztonsági övet. Ha valaki olyan mulya volt, hogy fölöslegesen elköpte magát, hát viselje. Tanulópénznek kell fölfogni, nem pedig rendőrállamiságot emlegetni, amit egyébként sok esetben jogosan lehet, de ez nem az az eset. :P
Figyelj már Alaque!
Neked nem tűnik fel, hogy az összes rohadt politikus/bűnöző esetén milyen elnézőek?
Lázár János - trafipax blokkoló
Keleti Györgyi - Prostifuttatás Olaszországban, aztán "hazalopják"
A Hajógyári szigeti gyilkosságok (szerintem az egész "rendőrség" tudtával...)
Rezesová - bosszúból megölni 4 embert 180-al...
Persze egy biztonsági öv - amivel legfeljebb magamat ölöm meg - na az marha fontos...
Tévedés ne essék, én mindig bekötöm, gyerekkorom óta, még a hátsó ülésen is. De ezzel magamat védem.
Egyébként Te melyik országban élsz? :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!