Árokba hajtás után lehet valamilyen komolyabb baja az autónak?
Kedden balfék voltam. Beálltam egy kapubeállóba, mert az egyik ott lakó engedélyezte nekem. Amíg vártam, hogy kijöjjön jött egy nagyobb autó, és be akart állni, ezért el akartam menni onnan. Szépen kifordultam, és úgy gondoltam, hogy a füvön végiggurulok, mert csak úgy fértem volna ki, viszont nem tudtam, hogy ott egy nem túl mély árok van, mert benőtte a fű. A jobb első kerekemmel bele mentem, és bent is ragadtam. Szerencsére jött valaki, aki kitolta nekem, így megszabadultam, de félek, hogy valamilyen baja lett a kocsinak.
Az árok csak annyira volt mély, hogy megdőltse az autót, úgy hogy a bal hátsó kereke már a levegőben volt pár centire. Utána óvatosan vezettem, hallgatva, hogy nincs-e valamilyen gyanús hang az első futóműnél, és próbálgattam, hogy nem-e húz az autó, vagy fordul rosszul. nem tapasztaltam sem hangot, sem fordulási hibát. Ennek ellenére még aggódom, hogy nincs-e egy valami nem hallgató, nem látható hiba, de sajnos nem érzek szervizelési szinten az autókhoz.
Ha semmi nem változott, akkor vélhetően megúsztad.
De ha az megnyugtat nézesd meg a futóműbeállítást.
Köszönöm.
Sajnos most nem tudom, hova vinni, és szükségem is van rá, mert ezzel dolgozom. Be tudok nézni alá, de én látásból nem tudom megmondani, hogy van-e valami baj. Annyi biztos, hogy a kaszni, és a lökhárító nem sérült.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!