A rendőrnek bejelzett a gép és eszerint 66-tal mentem (50-es táblánál), ami nem igaz, mert a tempomat 60-ra volt állítva (és tudom, hogy nem csal 6-ot az óra). Hogyan tudom bebizonyítani, hogy nem mentem annyival?
Néhány napja Fehérváron a Szárcsa utcánál gyorshajtásért megállítottak. A tempomat 60-ra volt beállítva egy olyan helyen, ahol csak 50-nel lehet menni (most abba ne menjünk bele, hogy miért 60-ra volt állítva). A rendőr az utolsó pillanatban ugrott elő, hogy megállítson (végülis nem is ez a lényeg), elmondása szerint a gép jelzett neki, hogy 66-tal mentünk (ami ugye pont belecsúszik a 39000 forintos, 4 büntetőpontos "halmazba"). Képet nem mutatott, viszont azt mondta, hogy vagy aláírok, vagy feljelentést von maga után a dolog. Aláírtam. Képet azóta sem láttam a gyorshajtásról, a tempomat tényleg 60-ra volt állítva, de az OBD kütyü is konkrétan 57-et mutatott, sőt ma megnéztem és telefonos speedometer alkalmazásban a tempomat szerinti 60 az 58 km/óra. Nem akarom elfogadni a határozatot, nyilván elismerem, hogy nem 50-nel mentem, hanem 60-nal, de nem 66-tal. És érdekes módon, néhány weboldal szerint (azt nem tudom mennyire hivatalos), 50-es táblánál 65-ig nincs büntetés (elvileg), 66-nál, amennyivel a rendőr szerint mentünk, annál már 39000 forint. Arra van jogom, hogy megnézzem a képet? Kép nélkül hogyan bizonyítják, hogy tényleg 66-tal mentem (ami nem igaz)?
Ha valakinek van építő jellegű ötlete, hogy mit lehetne tenni, kérem ossza meg.
Köszönöm!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Látom még amatőr friss jogsis vagy...
Azt ugye vágod, hogy ha megállitanak akkor 53-tól büntetnek?
Pampogas helyett legközelebb 50re allitsd azt a szart ha már van a fostalicskadban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

"Azt ugye vágod, hogy ha megállitanak akkor 53-tól büntetnek?"
Ez már nem igaz. Már 51-től.Tavaly megszünt a "ráhagyás".
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az autóban pontatlan a sebességmérő. Te azt mondod nem csal 6km/h-t, de mégis honnan tudnád? Végeztél laboratóriumi mérést? Mert akik a traffipaxot kalibrálták és hitelesítették, azok igen.
Gyorshajtottál, megkaptad érte a büntetésedet, fogadd el. Aki elég menőnek érzi magát a gyorshajtáshoz, az a büntetéskor se legyen gyáva.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
7: helyes... Még jobb.
Csak az összegeken is emelni kellene minimum duplaval.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Figyu, ha a gép bejelzett, akkor képet is kaptál volna.
Én kaptam, sajnos addigra már pont kiforgott a dashcamből a felvétel, kivámcsi lettem volna a GPS sebességre. Pont 106-ra sikerült a "mérés".
Az 5 képből csak 1-en volt mért sebesség, ez így "hiteles".
Igazából inkább menj 25-el gyorsabban, es akkor nem gondolkodsz azok, hogy jogos volt-e, vagy egy hónapig tartsd lenentve a felvételeket a bírósági perre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!