Hogyan lehetnék jó sofőr?
Egy vagyonba került a jogosítvány, viszont a megszerzése óta csak dísznek jó. Először az első gyakorlati órán ültem volán mögött, az előtt soha. Addigra túl voltam a kresz vizsgán és benne volt a szüleim pénze is. Hiába éreztem, hogy ez nekem nem fekszik, végig csináltam. És ha már végig csináltam, jó lenne ha használni is tudnám. A felmerült problémák: Nem bíztam a reakció időmben ezért sokszor lassabban mentem, mint szükséges. A tanárom leggyakrabban azért szólt rám, hogy menjek gyorsabban. Nem tudtam felvenni a forgalom ritmusát, mert nem érzem magam biztonságban. Ha többel mentem, mint szerettem volna, rástresszeltem és nem vettem észre alap dolgokat sem. Százszor eljátszottuk hogy a tanár fékezett helyettem. A másik stresz forrásom, hogy az agressziót nehezen viselem. Ha ledudáltak vagy kivágtak elém hirtelen, akkor megijedtem, leblokkoltam. Hiába ültem tanuló autóban, semmi tolerancia nem volt felém. Tanuló autó nélkül még egyébbel is számolhatnék, attól félek. A bekiabálás, káromkodás egy dolog, de nekem erős félelmem az is, hogy valaki kirángat és megver egy vitás helyzetben. Sajnos voltam szemtanúja olyan esetnek, ami majdnem idáig fajult. (A fővárosban lakom.) Nálam leblokkoláshoz vezet az is, ha tudom hogy időre kell megoldjak valamit. Előfordult ez bonyolultabb kereszetődéseknél. Ha tudtam, hogy másodperceim vannak felmérni a helyzetet, akkor nem ment, de ha gyalogosan találkoztam egy hasonló hellyel, akkor azonnal tudtam, mit tennék sofőrként.
Mostanra már elég régen volt, hogy letettem a jogsit. Újra kéne venni az órákat, mielőtt megpróbálok egyedül vezetni. De tartok tőle, addig nincs értelme megint bele ölni a pénzt, amíg ilyen vagyok. :(
(Mielőtt valaki megkérdezi: úgy lett meg a vizsga, hogy olyan útvonalat húztam amit addigra fejből tudtam. De sehol máshol nem lenne meg és ezért nem is vezettem még egyedül soha.)
Azt hiszem nem való neked a nagyvárosi közlekedés.
Ezzel nem vagy egyedül, nem is szégyen. Fogadd el, hogy ez van.
Elmondhatod, hogy elvből nem vezetsz, vigyázol a környezetedre.
Ha egyedül nem veszed rá magad,ülsz be egy kocsiba és nem indulsz el,soha nem fog menni. A félelem legyőz,ezt kell legyűrnöd magadban,es elindulni.
Sok szerencsét!
Aki Budapest belvárosában vezetésre adja a fejét, azzal tuti gond van mentálisan. Egyszerűen keresi az agressziót, mert az ismerős neki.
Neked nem, nem kell vezetned.
Ez már a te fejedben van, mint frusztráció, mert nem tudod elfogadni más véleményét, ha nem azonos a tiéddel. Ha magadra vetted, nem nekem van vele dolgom. Ha pedig nem vetted magadra, az első mondatom érvényes. A nem belekötés a másik válaszába egy magas szint.
És mielőtt azzal jönnél, hogy én meg a pesti közlekedésbe kötöttem bele, nem. Én egyszerűen így látom, ha nincs benne, hogy a fővárosban közlekedik a kérdező, eszembe sem jutott volna.
Hát, ha ekkora stresszt okoz a vezetés gondolata is - ne vezess. Mindenkinek biztonságosabb lesz úgy.
Hány óra gyakorlás után mentél vizsgázni?
Szerintem egy dolgot tehetsz. Várj még pár évet, amíg megérik benned a gondolat, hogy szeretnél vezetni. (és nem csak azért, mert mások ezt akarják). Addig meg figyeld a forgalmat, játsz el gondolatban, hogy mit csinálnál,ha te vezetnél. Esetleg ülj be tapasztalt vezető mellé utasként és figyeld mit csinál és miért. Tőle kérdezhetsz is. Gyakorolj sok kresz feladatot, hogy ne felejtsd el a szabályokat.
Aztán, ha megérett benned az elhatározás, hogy vezetni szeretnél, vegyél gyakorló órákat egy oktató mellett. Aztán a sok gyakorlás majd meghozza az önbizalmadat is.
A többi vezető miatt, meg ne stesszelj, hidd el mindenki haza akar érni.(persze mindig van egy-két tahó, de nem kell velük foglalkozni)
Ami nekem még sokat segített:
Ha van autó, amit vezethetsz és van rá lehetőséged: jelentkezz vezetéstechnikai képzésre.
Ez egy csúszós, zárt tesztpálya, ahol kockázat nélkül kipróbálhatod hogyan viselkedik az autó extra helyzetben, és a saját reakció idődet is tudod tesztelni.
Nekem szinte a jogosítvány kézhez kapása után volt lehetőségem részt venni egy ilyen tréningen. Én úgy mentem, hogy egy barátom vezetett a tesztpályáig, ott a pályán én vezettem, aztán hazafelé megint Ő.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!