Mi az az útkereszteződés?
Kresz: k) Útkereszteződés: két vagy több útnak azonos szintben való kereszteződése, egymásba torkollása, illetőleg elágazása.
Azt írja, hogy út találkozás, nem azt hogy úttest találkozása. Az út és az úttest két külön fogalom a kreszben. Az úttest az út része.
A kereszteződés már az épületek meghosszabbított vonalában van? Ha úgy nézzük a motoros már behajtott a másik útra, csak mèg az úttestre nem.
Példa:
Legjobb az ilyet az oktatóval átbeszélni.
Fölösleges gondolatokat is bele kombinálsz, bonyolítod a kérdést.
Az út valóban több részből tevődik össze, lehet ott az úttest mellett kerékpárút, járda, stb, de vezetés közben neked annyi a feladatod, hogy felismerd a forgalmi helyzeteket, és azokra helyesen reagálj.
A szabály valahogy úgy szól, hogy az elsőbbséget a keresztező út szélénél kell megadni - lehetett volna szájbarágósabban, hogy a keresztező útrész szélénél, de azért arra a tanulók többsége magától is rájön, hogy a kerékpárúton közlekedőknek a kerékpárút szélénél, a gyalogosoknak a járda szélénél kell elsőbbséget megadni, nem a falu túlsó szélén kell megállni, és a járdán, kerékpárúton közlekedők az úttest szélénél állnak meg, nem az épület sarkánál
Csavargathatod itt a fogalmakat, de sok értelme nincs, az elsőbbséget nem befolyásolja.
Attól, hogy a motoros félig ráhajtott a keresztező útra, nem szűnt meg az elsőbbségadási kötelezettsége.
Elsőbbség: továbbhaladási jog a közlekedés más résztvevőjével szemben. Azt a járművet, amelynek elsőbbsége van, az elsőbbségadásra kötelezett nem kényszerítheti haladási irányának vagy sebességének hirtelen megváltoztatására. Azt a gyalogost, akinek elsőbbsége van, az elsőbbségre kötelezett nem akadályozhatja és nem zavarhatja áthaladásában.
Balesetet okoztál és keresed a jogi kiskaput, igaz?
Ez hülyeség, mindenki tudja értelmezni ezeket a fogalmakat rajtad kívül
Nem okoztam balesetet, ha olvastátok volna a kép mintakép, nem az elsőbbség volt a kérdés, hanem honnan számít az útkereszteződés.
Bizonyos esetekben ez igen is számít, mint az is, hogy mi az út. Sokan csak az úttesttel azonosítjàk, pedig az csak az út része.
"honnan számít az útkereszteződés. Bizonyos esetekben ez igen is számít"
Például mikor?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!