Autóbusz milyen körülmények között előzhet autópályán?
Találtam egy szabályozást:
"Tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton - 6 és 22 óra között - a 7500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel."
Ezzel kapcsolatban három kérdés merül fel bennem:
1) Buszokra semmi hasonló nem vonatkozik?
2) Az adott, hogy egy autópálya hány sávos, vagy szakaszonként eltérő? (Magyarul, ahol bármelyik autópályán 3 sáv fut épp párhuzamosan, azon a szakaszon előzhet egy 10 tonnás jármű, ahol pedig 2 sáv megy egymás mellett, ott nem?)
3) Ahol van kapaszkodó sáv is, és mellette 2 sáv, ott 3 sávos az autópálya?
Mindezt csak azért, mert egyre sűrűbben előz meg (rendszeresen úgy 120-szal) az M3-mas autópálya Budapest-Gödöllő szakaszán a volánbusz, és érdekel, hogy ezt szabályosan teszi-e.
amit belinkeltél az nem az autóbuszra vonatkozik,1-es kérdés kilőve.
2.ez eltérő,legalább 2 sávos.
3.a kapaszkodó sáv nem önálló forgalmi sáv,ha jól rémlik van ilyen kreszkérdés is.
a buszos sofőr egy kissé tolja neki,120-al nem száguldozhat belföldön ha minden igaz.asszem 100 a határ de ehhez is engedély kell.
2. A külön jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő autóbusszal:
- autópályán 100 km/óra
- lakott területen kívül, egyéb úton 70 km/óra
- lakott területen 50 km/óra
1) Az idézett szabály csak teherautókra vonatkozik, buszokra nem. Persze az általános szabályok a buszokra is érvényesek (pl. csak akkor maradhat a belső sávban, ha nem akadályozza a mögötte jövőket, megfelelő oldaltávval kell előzzön, ha már másik jármű az előzésébe kezdett, akkor nem addig nem előzhet, stb.)
2) Az autópályán a minimum az irányonként 2 sáv + leállósáv, persze rendkívüli esetben (építkezés, baleset, stb.) lehetséges, hogy csak 1 sáv járható.
Magyarországon az autópályák nagy része 2 sávos. Én két szakaszról tudok, ami 3 sávos: Az M7 Székesfehérvártól Budapestig (csak az egyik irányban), Az M0 déli szektora (bár ez csak autóút).
3) Nem, a kapaszkodósáv nem számít önálló forgalmi sávnak.
+1) A buszoknak a megengedett sebessége max. 100 lehet, tehát ha 120-szal előz, akkor nem szabályos.
Azonban a buszokban menetíró és sebességkorlátozó berendezés van, tehát nem fog 100-nál gyorsabban menni. Szóval nagy valószínűséggel hallucináltál és/vagy rosszul mérted a sebességét.
Köszönöm a válaszokat, kiokosítottatok :)
Maximum annyit tennék hozzá, hogy, hát sajnos előfordul, hogy a kápszitól behaluzok szituációkat...biztos most is ez volt... :)
Megkellene tanulnod az alap fogalmakat KRESZ-ből.
AZt te nem tudod hogy mennyivel előz a busz, csak rossz indulatból feltételezel bizonyos dolgokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!