Nem voktam ma menet közben bekötve. Persze hogy észre is vették a rend éber őrei. Én nem is tagadtam elfogadtam a büntetést. Az lenne a kérdés hogy mi történik ha nem ismerem el hogy nem voltam bekötve?
Lakott területen belül 10e, lakott területek kívül 15e ha jól tudom.
De minek púposkodni ezért? Nem kötötted be, megfogtak, ennyi.
Csengesd ki a 10 ropit azt felejtesd el. És legközelebb használj övet a saját érdekedben is.
Na igen, most a helyszíni még lehet 10ezer, de feljelentés után már több.
Régen volt az, hogy feljelentés után 10ezerből meg lehessen úszni (bár nem tudom mi a tarifája a biztonsági övnek, csak a gyorshajtásét ismerem...)
Akkor a rendőr vagy azt választotta volna, hogy szabálysértési feljelentést tesz (aztán, az eljárás folyamán állítás áll állítással szemben; bár nem egyedül szoktak járőrözni, illetve felvétel is lehet), vagy inkább futni hagy.
Ha a szabálysértési eljárás azt állapította volna meg, hogy valóban biztonsági öv nélkül vezettél, akkor ugyanolyan összegű bírság került volna megállapításra, mint így volt.
a) Vannak szabálysértések, amelyeknél nincs jogszabályban megállapított kötelezően (és így országszerte egységesen) alkalmazandó bírságösszeg.
b) Vannak, amelyeknél jogszabály meghatározza, hogy mennyi a kötelezően alkalmazandó helyszíni bírságösszeg, illetve mennyi a pénzbírság.
c) Vannak, amelyeknél csak kötelezően alkalmazandó bírságösszeg van megszabva.
Mint a válaszokból látszik, többen, a b) és c) eseteket egyaránt a b) esethez sorolják.
Példa a b) esetekre (képen a jogszabályi részlet): [link]
A jogszabály hatályos teljes szövege: [link]
Példa a c) esetekre, amilyen – mint látszik - a biztonsági öv használata nélküli közlekedés is ilyen (képen a jogszabályi részlet): [link]
A jogszabály hatályos teljes szövege: [link]
Úgyhogy, nem csak régen volt úgy, most is úgy van, ahogyan a # 2-es válaszban szerepel. [2019-10-23 19:15]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!