Hogy küzdhetném le a vezetéstől való félelmet?

Beállok a sorba!

Én már kétszer megbuktam, jövő héten lesz a harmadik vizsgám és az önbizalmam a béka segge alatt van valahol.

Oktató mellett még úgyúgy megszoktam a vezetést 60órát vettem eddig de még mindig nagyon félek. Félek, mert van rá okom. Hiába zöld a lámpa, ha elémfutnak a gyalogosok pirosnál. Hiába megyek 50nel a városba a főúton ha simán kibiciklizik elem a néni. Körül sem néz a zebránál sem, egyirányú utcába jönnek velem szembe a motorosok és az autósok is! Nem engednek ki a korforgalomba a kiskocsival és ledudálnak a városba hogy gyorsabban. Előznek 50nel a 30as táblánál. Rengeteg a bal"fsz, persze hogy félek. De oktató mellett nem gáz ennyi idő után , de mikor ott ül a biztos...az első bukás tényleg az én hibám volt a másodikon bunkó egy biztos volt. Az oktatóm szerint a félelem bénító..de nem tudok mit tenni. Izzadok , remeg a lábam, a kezem , egekben a pulzusom. 300-am benne van 21eves lány vagyok és ha meglesz a jogsim , valószínűleg sosem fogok vezetni .....annyira nincs már hitem onmagamban.

Rettegek.

Úgy, ahogy én. Egész felnőtt életemben paráztam az autóktól, mert kicsi gyerekkoromban a nagyanyám, akit egyszer tényleg komolyan elgázoltak, folyton ijesztgetett velük. Hat sarokra mozgott egy kocsi, mindjárt rohant oda, "Vigyázz, ott jön egy autó, elgázol!" Anyámék is a horrortörténetekkel traktáltak, hogy egyszer egy kisgyerek így járt meg úgy járt, közel ment az autóhoz, és az hirtelen elindult, meg a többi. Nyilván elég hamar megértettem, hogy az autó nem egy magától mozgó szörnyeteg, hanem egy ember vezeti, aki nem feltétlenül akar gyerekeket halálra gázolni, de hiába van ez a tudatos felismerés, mert a kisgyermekkori imprint felülírja. A mai napig megrémülök, ha dudál egy autó, és nem szeretek közel menni hozzájuk.

Ennek ellenére van jogsim, igaz, 42 évesen szereztem. Eleinte én is fostam az úton, úgy éreztem, mintha gyalogosan szaladgálnék a forgalomban, és biztos azonnal belém fog jönni valaki. Jó sok rutingyakorlat kellett hozzá, de most már merek egyedül vezetni. Igaz, hogy nem Magyarországon élek, ahol alapvetés, hogy a másikat letoljuk, leordítjuk, kiszállunk verekedni vele.

Érdekes egyébként, hogy biciklin soha nem féltem. A bicikli fürgesége valahogy megnyugtatott, a legnagyobb forgalomban is biztonságosan közlekedem vele. Valószínűleg azért, mert a kerékpáros KRESZ-t magam tanultam meg, és senki sem ijesztgetett vele kiskoromban. Egy pszichológus biztos érdekes kutatási anyagot látna bennem.

Leginkább sehogy, majd idővel magától elmúlik.

Nekem több 10 órányi vezetés és több 100 km kellett hozzá jogsival a kezemben. Egyszerűen kell idő, mire összeszoksz az autóval, és szembe találkozol annyi helyzettel, hogy már rutinból kezded kezelni őket pánik nélkül.

Sok-sok gyakorlással el fog múlni a gyomorgörcs.

Ne aggódj, az oktató azért van melletted, hogy segítsen és megtanítson vezetni.

Nekem a harmadik vezetés órán jött a mélypont, amikor mindent elbénáztam, de már másnap újra mentem, és mivel nagyon jó oktatóm volt, 65 óra gyakorlás után a 66. órán vizsgáztam le elsőre.

Aztán már a saját autóban sok-sok egyedül vezetett km után kb. 1-1,5 év alatt múlt el teljesen a gyomorgörcsöm.

Mostanra már kb.3 év rendszeres napi vezetés mellett már nem stresszelek, akkor sem, ha ismeretlen úton kell vezetni.

Nagyon jó oktatót kaptam. Türelmes volt, volt pontos, és szívesen segített és magyarázott el dolgokat, akár többször is, amíg meg nem értettem.

A jogosítvány megszerzése után pedig egy nagyon kedves barátunk jött el velem az első hosszabb utakra (200-300 km) és adott önbizalmat azzal, hogy ott volt és cserélhettem vele, ha elfáradtam.

Szóval kitartás, menni fog.

Jó gyakorlást!