Miért utálok vezetni mióta megszületett a gyermekem?

Menj el vezetéstechnikai tréningre. Ott jobban kiismered az autódat, meg kipróbálhatsz olyan helyzeteket, amik élesben közúton ijesztőek lehetnek. Ha úgy éreznéd, hogy tökéletesen (vagy legalábbis eléggé jól) uralod, irányítod az autót bármilyen helyzetben, akkor szerintem sokkal kevésbé félnél. Azon a részén meg egyszerűen túl kell lépni, hogy van olyan, hogy nem rajtunk múlnak a dolgok. De ugye gyalogosként vagy tömegközlekedve is bármi történhet velünk, ezzel nem lehet mit kezdeni, el kell fogadni.

Az én tanácsom: ne nézz híradót. Minek? Felesleges stressz-forrás, főleg, hogy te ennyire ki vagy hegyezve rá. Amíg nem hallottál ennyi "rémhír"-t, addig is ugyanakkora esélyed volt balesetet szenvedni, mint most (illetve most már kicsit több, mert görcsölve ülsz autóba).

1-es, kétlem, hogy itt vezetéstechnikai problèma lenne, ez sokkal inkább tűnik lelki eredetűnek. Szerintem az önmagában teljesen természetes, ha az ember gyermeke megszületésétől fogva jóval felelősségteljesebben él, hiszen van egy ember, akinek az életben maradása konkrétan az ő lététől függ. (És ez évezredes evolúciós örökség akkor is, ha a modern társadalmakban már nem teljesen igaz.) A probléma inkább abban áll, hogy ez a felelősségérzet a mindennapi tevékenységek végzése közben szorongást vált ki, például a vezetéstől. Megítélésem szerint erről a szorongásról érdemes a közeli rokonokkal, barátokkal beszélgetni, mert már önmagában az is oldhatja, ha beszél róla a kérdező. És bizony nem szabad félni a szakemberektől sem, egy pszichológiai tanàcsadás sokat dobhat az ember életminőségén ilyen esetben!

#3: Viszont az ilyen pszichológiai gondokra a valódi megoldást mindig az aktív cselekvés jelenti. Kizökkenni a megszokott hátráltató állapotból, majd szembenézni újra és újra a félelem tárgyával. Így lassanként kioltódik, de legalábbis normális szintre mérséklődik a félelem. Beszélgetni is nyugodtan lehet róla, az könnyítheti, gyorsíthatja a cselekvés kivitelezését, de önmagában kevés.