A nyílt tengereken óceánokon, bármilyen nagy hajókat fel tud borítani egy hullám?
A hullámok alapvetően egy irányból jönnek. Ezt régen is meg tudták nézni, mert kiálltak a fedélzetre, aztán ahonnan a szél fújt, onnan jött a hullámzás.
Természetesen, a hullámzás nem egyenletes, mert oldalirányú erők is hatnak, a hullámok maguk gerjesztik. Amikor két hullám összeér valami miatt, akkor vagy kioltják egymást, vagy felerősítik. Emiatt lehetséges, hogy a hullámzás alapirányával szembe állt hajó egyik oldalán hullámvölgy keletkezik, a másik oldalán hullámhegy, aztán kész a balhé. Ez ellen nem lehet tenni semmit, vagy túlélik, vagy nem, még manapság is csak reménykedni lehet benne, hogy a hajó kibírja ezt. Csak annyit tehetnek, hogy a hullámzás alapirányával szembe állítják a hajót, aztán majd lesz valami.
Minél nagyobb egy hajó, annál kisebbek hozzá viszonyítva a hullámok. Tehát, a nagy tankhajók meg konténerszállítók nem nagyon szoktak felborulni a nyílt vízen, legfeljebb, ha a rossz rögzítés miatt ledőlnek az egyik oldalról a konténerek, és emiatt oda lesz az egyensúly.
Kisebb bakik persze a nagy hajókkal is előfordulhatnak, mint itt a komppal:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!