3 vezetési órán már huzamosabb ideig forgalomban vezethettem. Nem sietett velem előre az oktató, vagy inkább megkéstem?
Nekem már az első órám forgalomban volt, igaz ott alig volt forgalom, egy nagyon félreeső helyen gyakoroltunk, de néha azért jött arra egy-egy jármű vagy gyalogos.
Furcsállottam is, kérdeztem az oktatót, nem rutinpályán kellene kezdeni? Azt felelte, ha akarok, bemehetünk a pályára, de higgyem el, jobb ez igy. Alig van forgalom, vannak előttünk többszáz méteres szabad útszakaszok, vannak útkereszteződések, itt tudunk gyakorolni, a rutinpályán ehhez képest szűk a hely.
Itt kezdetektől fogva tanulom azt is, hogy mások is közlekednek, ne izguljak, ha szükséges, úgyis segít.
A harmadik gyakorláson elmentünk egy országúti túrára, szintén egy nem nagy forgalmú úton, ott a lényeg a sok, de nem tul éles kanyarokon volt: haladás, kanyarodás az úton, szokni az autót, a forgalmat.
Következő alkalom már a belvárosi közlekedés tanulása volt, ami a vizsgáig ment, egyetlen kitérő volt, az autópályán közlekedés megmutatása.
Ez is csak annyit jelent, hogy az oktatók nem ugyanúgy oktatnak, vannak, akik rutinpályán kezdik, mások forgalomban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!