Nagyon béna vagyok (jogosítvány megszerzés)?
Az első 12 órát egy idegbeteg oktatónál csináltam, azt mondta nagyon bénán vezetek és elhordott mindennek, ezért váltottam. Az új oktató azt mondta nincs velem semmi baj, a múlt hét elején mondta, hogy 22-én vizsgázhatnék, mert szerinte jól megy, az azt követő két órán nagyon jól ment a vezetés, azonban az előző két alkalommal elég rosszul, ezért javasolta, hogy inkább majd 29-én vizsgázzak.
Ma csináltunk egy próbavizsgát (ma tesztelte, hogy a jövőhét csütörtökön mehessek-e), eléggé izgultam, végül elég rosszul is ment:
Kb. 3-szor nem adtam irányjelzést, kb. ugyanennyiszer nem a megfelelő fokozatban kanyarodtam (általában nem váltok vissza 3-asról), kétszer túl sokat vártam a bekanyarodással (elengedtem azt is aki messze volt), szegély melletti parkolásnál elfelejtettem, hogy padka és autó közé állnék és majdnem ráálltam a "szigetre", egyszer majdnem elgázoltam egy biciklist, de a legsúlyosabb hiba az volt, hogy egy többsávos útra történő kanyarodásnál a szembe jövő sáv lekanyarodósávjába akartam behajtani.
Nagyon sok hibám volt, simán megbuktam volna, azt hittem jól megy a vezetés, de nagyot csalódtam magamban. A legnagyobb baj az, hogy figyelmetlen vagyok, sokszor elbambulok, későn kapcsolok bizonyos helyzetekben, nem tudom hogyan szedjem össze magam és a figyelmemet. Az oktató szerint be vagyok lassulva néha vezetés közben, de ennek az az oka, hogy attól félek ha lendületesebben vezetek akkor hibázok.
Az oktató azt mondta, hogyha összeszedem magam, akkor 29-én vizsgázhatok, de nem tudom hogyan koncentráljak jobban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
nem a sebességedre értette, hogy be vagy lassulva, szerintem, hanem a reakcióidra "elalszod" a helyzeteket, amik a városi forgalomban mindig mások és mások.
Az alapján amit leírtál, szerintem kérj plusz órákat az oktatótól (nyilván pénzbe fog kerülni), mert akkor kicsit jobban ráérzel, a gátlásaid és a stressz is csökkenni fog. Amit leírtál abból ezeket látom a fő gondnak. Gátlásos vagy, és nagyon ráparázol. Az csak egy autó. Tisztelni kell, igen, mert erős és lehet veszélyes is, de félni semmiképpen nem kell tőle. Lehet úgy gondolod, hogy a plusz óra pénzkidobás, de ha így elmész vizsgára, és megbuksz, na az a pénzkidobás.
Ha szeretnél megtanulni vezetni, legalább biztonságos szintre, akkor ez az útja. Igazán megtanulni úgyse most fogod, hanem majd hosszú évek alatt tapasztalod ki. Én mindig azt mondom, pedig már jópár évnyi vezetés, és sokszázezer km van mögöttem, hogy ha majd 80 évesen a halálos ágyamon minimum 2-3 millió km-el a hátam mögött elmondhatom, hogy nem okoztam balesetet, akkor mondom azt, hogy tudok vezetni. Nyilván apró malőrök mindig becsúszhatnak (meghúzod az autót, lepadkázod a kereket, apróbb koccanások, egy-két bírság stb), aki vezet, az néha hibázik is, de ha folyton ezektől stresszelsz, akkor sose fogsz megtanulni úgy vezetni, hogy azt élvezd és szeresd is. Az autó kezelése meg megint egy dolog. Az oktató autón lehet 2-esben kell fordulni, de én vezettem nem egy olyan autót, amivel 3-as kellett egy olyan kanyarhoz, ahol másik autó 2-est kért, de olyat is vezettem, ami városi 50-nél üvöltött, hogy tegyem 5-ösbe, míg egy másiknak elég volt a 3-mas is, ahhoz, hogy pont jól viselkedjen. Ezekre nincs általános szabály.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
hát jobb is lesz, ha még gyakorolsz..ha ennyit hibázol, az bizony veszélyes a közlekedőkre..
amúgy minden fejben dől el.
Természetesen, mindenképp veszek plusz órákat, a mai óra egy próba volt, hogy átmennék-e a csütörtöki vizsgán, mivel nagyjából 6 olyan hiba volt, ami miatt rögtön megbuktam volna, így azt beszéltük meg, hogy az egy héttel későbbi csütörtököt célozzuk meg, addig pedig veszek még pár plusz órát, mert jobb inkább órákra költeni, mint kidobni 11 ezret egy rosszul sikerült vizsgára.
Csak nem igazán értem magam, mert ennél az oktatónál kb. 3 hétig teljesen jól ment a vezetés, már a múlt hét csütörtökön elküldött volna vizsgára és ezen a héten meg nagyon rosszul ment mindkét alkalommal, úgy izgultam ma a próbavizsgán, mintha élesben menne, pedig csak az votl a tét, hogy mehetek-e csütörtökön vizsgázni, bele se merek gondolni a vizsgán mennyire izgulnék. :(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Cia!
Én 30-án vizsgázom (én kértem, hogy kérje meg nekem is az időpontot, ha már a kistársamban bízik, hát bízzon bennem is- és láss csodát, az utcsó órákon voltam olyan jó, mint a kistársam, csak a parkolás a bibis- na meg egyszer elsőbbség adás táblát hagytam figyelmen kívül, meg későn fékezek le... szal van jó pár hibám :-) ). Abszolút magamra ismertem ahogy olvastalak, az oki haja égnek áll, de Veled ellentétben én úgy megyek ennek az egésznek, hogy igen is sikerülni fog! :-) Nagyon lassú a reakció időm, de addig még van 3 délelőtt, amikor tudok gyakorolni, utána a vizsgán tudom, hogy nem fog bennem csalódni az oktatóm! (és a Párom sem! mert hogy ő sem hiszi, hogy sikerülni fog... jól is esik, de nagyon :/ ) Igen is megmutatom!
Javaslom, hogy így állj neki Te is, bízz Magadban!
Próbáld végig venni a hibáidat, egyesével átgondolni, akár többször is, hogy hogyan kellett volna, és legközelebb hidd el, nem lesz probléma! Bízz Magadban! :-)
Sok sikert és balesetmentes közlekedést! :-)
Köszönöm, én is sok sikert kívánok neked!
Mindig elemzem itthon, hogy mit hogy kellene, de mikor ott vagyok valahogy néha mégis elfelejtek pár dolgot, ráadásul szerintem a vizsgán nagyon fogok izgulni, mert ma a próbavizsgán is ez történt, így meg még nagyobb a hibázás esélye.
Igazából szerintem az is szerepet játszhat abban, hogy ilyen béna lettem, hogy nem bízom a többi sofőrben, mindig arra koncentrálok, hogy nehogy nekem jöjjenek. Ettől régen nem féltem, mert úgy voltam vele ők tudnak vezetni (feltételezhető abból, hogy van jogsijuk), viszont a legutolsó olyan órámon amikor jobban ment a vezetés nagyon sok balszerencsés helyzetbe kerültem:
- Kanyarodtam ki balra, a szembe jövő nő is jelzett, hogy balra megy, így ugye simán elmentünk volna egymás mellett. Azonban a jelzéssel ellentétben ő egyenesen hajtott tovább, így majdnem belementem az ő hibájából.
- Mentem egyenesen az úton, mire a parkolóból épp kitolató sofőr nekem akart hajtani.
- Országúti vezetés során a maximális 90 km/h sebességgel mentem, egy platós autó vagányan megelőzött, majd későn jutott eszébe, hogy elhagyta a földutat, ahol le akart fordulni, ezért előttem elrántotta a kormányt, épp hogy ki tudtam kerülni.
Volt még ezenkívül más is, de ezek voltak a legemlékezetesebbek ami miatt félek vezetni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!