Egyszer keresztezni akartam az úttestet, és ugye az autósoknak elég egyértelműen elsőbbsége volt (még a tábla is ki volt téve). A balról jövő autósnak meg kellett állnia az előle balra kanyarodó miatt, a jobbról jövő autós pedig egyértelműen jelezte, hogy részemre is lemond az elsőbbségéről. Így indultam volna, de a balról jövő is indult velem egyszerre, ahogy észrevettük, hogy jön a másik, mindketten megálltunk, majd kezdtük elölről, és ez megismétlődött még egyszer-kétszer. Végül aztán hagytam elmenni, de az anyósülésről még – nem teljesen jogtalanul – megkaptam, hogy a kanyámat. Összességében elég ciki volt, különösen azért, mert abban a kereszteződésben mindig figyelek, hogy normálisan adjak elsőbbséget.
Vicces pedig az volt, amikor egy főút menti GYKP-n haladtam, és (a biztonság kedvéért már többször ellenőriztem) a keresztező utak mindegyikén kint van az elsőbbségadás kötelező tábla a mindkét irányból érkező biciklisek kiegészítő táblával. Jött egy kabrió balról, én előre csengettem neki, hogy nézzen szét (mert az autósok nem szokták észrevenni, hogy van még egy út, amint át akarnak menni, csak jönnek eszetlenül, de ez az általánosítás tényleg más tészta… azért a bringások testi épsége érdekében nem árt fejben tartani), aztán csak nem nézett szét, megállt előttem keresztbe, én meg szépen fékeztem, elkezdtem kikerülni, de a biztonság kedvéért még ilyet szólt, hogy
– Ne dudáljál, b*! – és bemutatott.
Én meg visszamutattam, mert akkor még volt önérzetem, erre tovább szentségelt, és feltolatott utánam a GYKP-ra. Nem tudom, mire gondolt, de nem volt százas, az fix.
Talán 14 lehetem.Mentem járdán ,szük volt a hely.Be is akadt a kormány.Estem egy jó nagyot,ami nem lenne baj.
2 nö látta egy az egybe ,mert kocsiba dumáltak .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!