Hova kell megérkeznem, ha egyírányú utcába kanyarodok, link lenn?
Balra szeretnék kanyarodni egy egyírányú utcába, hova kell érkeznem? Itt lehet látni, hogy a belső sávból jövök.
Ezt most találtam neten, e szerint ha balról jövök akkor balra kell megérkeznem..
31. § (1) Az útkereszteződésben másik útra bekanyarodni szándékozó vezető a járművel a) az útburkolati jelek által meghatározott forgalmi sávba, b) útburkolati jelek hiányában - jobbra bekanyarodás esetében az úttest jobb szélére, - balra bekanyarodás esetében az úttest felezővonala mellé, illetőleg osztottpályás és egyirányú forgalmú úton az úttest bal szélére köteles - az útkereszteződés előtt kellő távolságban - besorolni. A bekanyarodási szándékot irányjelzéssel jelezni kell.
Én meg ezt találtam (szintén a 31. §, csak két bekezdéssel később):
"(3)209 A járművel másik útra - ha közúti jelzésből más nem következik - jobbra kis ívben, balra nagy ívben kell bekanyarodni, úgy, hogy a jármű a bekanyarodás után a menetirány szerinti jobb oldalon maradjon."
Aztán még ezt találtam (úttal kapcsolatos fogalmak):
"d) A menetirány szerinti jobb oldal: az úttestnek az a része, amely - a menetirányt tekintve - az úttest útburkolati jellel megjelölt vagy képzeletbeli felezővonalától jobb oldalra esik. Egyirányú forgalmú úton és körfogalmú úton az úttest, továbbá osztottpályás úton a menetirányt tekintve jobb oldalra eső úttest teljes szélességében menetirány szerinti jobb oldalnak tekintendő."
Még egy kis "haladás az úton":
(2)183 Járművel az úttesten - az előzés és kikerülés esetét kivéve - annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni.
Összegezzem is?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!