Ki kell rakni az indexet ha a záróvonallal elválasztott sáv, amiben haladsz rákanyarodik egy másik utcára?
nem, mert ilyen esetben nem számít irányváltoztatásnak
pl főútvonal is kanyarodhat, de még sem indexelünk, csak ha letérünk róla
Az eddigi mind marhaság. Ezt írja a kresz:
29. § (1) Aki járművel irányt változtat (terelővonalat, az úttest szélét vagy képzeletbeli felezővonalát átlépi, forgalmi sávot változtat, másik útra bekanyarodik, főútvonalról vagy szilárd burkolatú útról letér stb.) köteles az azonos irányban vagy szemben haladó, irányt nem változtató járműveknek elsőbbséget adni.
(2) Az irányváltoztatást - ide nem értve a körforgalmú útra történő bekanyarodást - a művelet előtt kellő időben megkezdett és annak befejezéséig folyamatosan adott irányjelzéssel kell jelezni. E rendelkezést kell alkalmazni a körforgalmú útról történő letérés esetében is. A jármű vezetője egyéb esetben (pl. útkereszteződésben kanyarodó főútvonalon való továbbhaladás esetén) is adhat irányjelzést, ha ezzel továbbhaladási irányáról a közlekedés más résztvevői számára többlettájékoztatást ad, az irányjelzés azonban megtévesztő nem lehet.
(3) Az irányjelzést irányjelző készülékkel, ilyen készülékkel fel nem szerelt jármű esetében pedig karral vagy jelzőtárcsával kell adni, oly módon, hogy az elölről, hátulról és a megfelelő oldalról jól látható legyen.
Én itt nem látok olyat, hogy az irányváltoztatást nem kell irányjelzéssel jelezni, ha másik utcára kanyarodsz rá. Elég egyértelmű a megfogalmazás: két esetben nem kell irányjelzést használni, ha körforgalomba bemész, vagy ha a kanyarodó főutat követed. Minden egyéb esetben - tehát akkor is, ha a másik útra kanyarodó sáv csak arra haladhat - köteles vagy használni az irányjelzőt!
Előző,pedig ott van:
A jármű vezetője egyéb esetben (pl. útkereszteződésben kanyarodó főútvonalon való továbbhaladás esetén) is adhat irányjelzést.
Ez azt jelenti, hogy te a főútról érkezel egy kereszteződéshez, és a főúton haladsz tovább. Ilyenkor nem kell jelezni, mert maradsz a főúton, még ha az fizikailag kanyarodik is.
A te kérdésedben azonban nem ez a szituáció szerepel. Te rákanyarodsz egy másik útra, tehát köteles vagy jelezni.
Pontosan. Ha főútvonalon haladsz, az kanyaroghat akármerre, amíg azon haladsz, addig "jogilag" egyenesen haladsz.
Tehát akkor kell csak indexelni, ha a főutat elhagyod, vagy a főútra rákanyarodsz. Ez utóbbi két esetben viszont kötelező.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!