Közforgalom elől el nem zárt magánút feloldja a megállni tilos tábla tilalmát?
#1: KöZforgalom, nem köRforgalom...
Kérdező, ha az egy kereszteződés, akkor feloldja, ha kapubejáró, akkor nem
Nem old fel semmit???
4 ingatlanról van szó, 2 épület szinte a közútról nyílik balra-jobbra, kettő magasan fent van, szintén balra-jobbra. Közte fölfelé az út.
Ha a város felől jövünk, semmi nem tiltja a megállást. Meg is szoktunk állni.
De ma, 15 év után sétálni mentem az utca végébe, és ott - visszafelé jőve - láttam egy megállni tilos táblát. Ezek szerint szabálytalankodunk már 15 éve?
utcaképet rakj be akkor.
MOndjuk az is érdekes, hogy 15 éve mindig csak egy irányba jártok azon az úton, hogy nem tűnik fel a tábla?
Megpróbálok térképet keresni.
Hát az a helyzet, hogy mögöttünk az utában már csak pár ház van, utána szőlőskertek, szurdikok, ilyesmik. (Őzek és vaddisznók sétálnak a kertben) Ha be is lehet hátulról hajtani, nagy kerülő lenne és igencsak keréktörő mutatvány.
7, OK. És aki az itt élő 4 családhoz jön, és sose megy 3-400 méterrel hátrébb - pl. gyerekorvos, vendégek, ételfutár -, annak honnan a fenéből kellene tudnia, hogy amott ki van rakva egy tábla?
Nem vitatom, amit mondasz, csak hát..látod, én is itt lakom már régóta, és csak most állt össze bennem a kép.
Itt egy béna térkép.
Jobbról jövünk a város felől, a karikázott rész a 4 ingatlan, a fehér csík az út. Balra fönt satíroztam, ahol a tábla áll. Ahol vastagon befeketítettem, ott szoktunk tudni megállni. Pl. mert le van fagyva az út, vagy mert - mint ahogyan most is -, a felső háznál építkeznek és autók állják el a garázsbejárót.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!